A családok támogatásának fontos része a bölcsődei és óvodai infrastruktúra fejlesztése is, és ez nemcsak a gyerekek számára jelent jobb és színvonalasabb ellátást, nemcsak az óvodai és bölcsődei dolgozóknak jelent jobb munkakörülményeket, de a férőhelyek növelése a szülőket is segíti abban, hogy ha szeretnének visszatérni korábbi munkájukhoz, gond nélkül megtehessék azt - írja közösségi oldalán a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra közölte, hogy az elmúlt években több mint 120 milliárd forintot fordított a kormány bölcsődei és óvodai férőhelyekre. 

A kormányszóvivő arról tájékoztatott a Facebookon, hogy ma már 53 ezer bölcsődei férőhely van az országban, ami 2010-hez képest több mint másfélszeres növekedést jelent.

Sőt, a férőhelyek számát 2022-ig 70 ezerre bővítjük

- közölte.

Földesen ma nem csak egy megújult, de egy kibővített intézményt adhattunk át Bodó Sándor képviselő úrral. Ez azért jó hír, mert a több férőhely több gyermeket is jelent

- tett hozzá Szentkirályi.

Forrás: Adam Beres/Facebook

Hosszas évek előkészítése után kormányzati támogatással valóra vált a rég vágyott álom. De a földesiek itt nem álltak meg: további terveket készítettek annak érdekében, hogy minél színvonalasabb és korszerűbb megoldásokkal szolgálhassanak a családoknak. A kormány pedig támogatja őket ebben!

- írta a kormányszóvivő.

Egyre több a lehetőség a fejlesztésekreForrás: Adam Beres/Facebook

Mint arról korábban már írtunk: az új bölcsődét, mini bölcsődét vagy családi bölcsődét tervező háromezer lakosú vagy afeletti települések önkormányzatainak, valamint az egyházaknak jó hír, hogy hamarosan újabb bölcsődeépítési pályázat nyílik meg számukra - ezt még Novák Katalin jelentette be korábban. A családokért felelős tárca nélküli miniszter arról is tájékoztatott, hogy elkészült a Bölcsőde Mintaterv Katalógus is, amely a pályázók számára nyújt majd segítséget a bölcsődetervezés folyamata során.