Közmunkával csalt egy egyesületi vezető Pécsett

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A Baranya Megyei Ügyészség vesztegetés elfogadása, illetve vesztegetés miatt emelt vádat egy pécsi egyesület vezetője, az élettársa, illetve 20 közérdekű munkára kötelezett ember ellen, mert pénzért, illetve egyéb értékekért cserébe leigazolták számukra az el nem végzett munkát.
Vágólapra másolva!

Egy pécsi egyesület elnöke 2018 és 2020 között együttműködési megállapodást kötött egy pécsi önkormányzati céggel. A megállapodás szerint az egyesületet támogatta az önkormányzati társaság, melyet az egyesület a közterületi munkákkal kapcsolatos költségekre, tevékenységének fejlesztésére fordíthatott.

A megállapodás lehetővé tette, hogy az egyesület vezetője foglalkoztatóként jelen legyen a közérdekű munka végrehajtása során.

Így az egyesület vezetője igazolta le a kormányhivatal felé a közérdekű munkára kötelezettek ledolgozott óraszámát. A munkavégzéshez kötődő adminisztratív tevékenységekben segített neki az élettársa is.

A pár 2018 decemberében elhatározta, hogy pénzért és más anyagi szolgáltatásért a ténylegesen el nem végzett közérdekű munkát leigazolja a nyilvántartó lapokon és elküldi a kormányhivatalnak.

Tavaly áprilisig pénzért, saját részre végeztetett munkáért, szeszesitalért, illetve illatszerért összesen húsz közmunkás részére igazolta le a munkaórákat úgy, hogy azt ténylegesen nem, vagy csak részben teljesítették.

A közérdekű munkára ítélt emberek ellen vesztegetés, míg az egyesület vezetője és élettársa ellen vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat,

ami miatt 1 évtől 5 évig, illetve 5 évtől 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti őket az ügyben eljáró bíróság.