Vesztegetési ügy miatt kerülhet rács mögé két rendőr

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Szabálysértés miatt igazoltattak a rendőrök egy sofőrt Hajdú-Bihar megyében, majd felajánlották neki, hogy némi pénzért cserébe elkerülheti a büntetést. Az ügyészség vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat a két rendőrrel szemben, az igazoltatott, szabályszegést elkövető férfinak pedig vesztegetés miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

2019 májusában két rendőr határrendészeti járőrszolgálatos volt. Két Hajdú-Bihar megyei település között megállítottak egy fát szállító, pótkocsit vontató, nehéz tehergépkocsinak minősülő szerelvényt.

Intézkedtek a sofőrrel szemben. Közölték vele, hogy szabálysértést követett el, mert ezzel azon az úton nem szabad közlekednie.

Amikor az egyik rendőr távolabb ment az intézkedés helyszínétől, a másik rendőr

felajánlotta a férfinak, hogy ha pénzt ad nekik, elkerülheti a szabálysértési eljárást és a szankciót.

A sofőr beleegyezett és megkérdezte, hogy mennyit adjon, mire a rendőr azt válaszolta, hogy

A férfi ezután a visszaadott forgalmi engedélyébe rejtve,

egy tízezer forintost adott át a rendőrnek, aki a pénzt magához vette, majd társának adta, aki egyetértett a pénz elfogadásával, és a kabátjának belső zsebébe eltette.

A férfi a történteket távozása után ezt jelezte a főnökének, aki minderről értesítette a rendőrök feletteseit. Amikor ellenőrizték őket, megtalálták náluk a pénzt.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A korrupciós pénzt átadó férfi a nyomozás során beismerő vallomást tett, míg a két rendőr tagadta a bűncselekmény elkövetését, de szolgálati jogviszonyuk azóta megszűnt.

Az ügyészség vádiratában

a vesztegető férfival szemben felfüggesztett, míg a volt rendőrökkel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását javasolta.