Innen nem mész haza élve! - kiáltotta barátnőjének az egri bántalmazó

illusztráció
Vágólapra másolva!
Az agresszív férfi édesanyját is többször megverte, azután a barátnőjére támadt, akit egy késsel fenyegetett. Csak az asszony lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A helyiek régóta ismerték a férfit agresszív viselkedéséről.

Az ámokfutó rendszeresen bántalmazta 63 éves édesanyját, ha nem vitt neki bort és nyugtatót.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tavaly júniusban kegyetlenül bánt el a kutyáját sétáltató édesanyjával. Először ordítozni kezdett az asszonnyal, majd berángatta az egyik kapualjba és össze-vissza verte.

Az ámokfutása azonban itt nem ért véget, néhány hónappal később barátnőjére is rátámadt és kis híján megölte.

Az egyik nap a szokásosnál is agresszívabban jött haza a férfi, majd nekiesett az ágyon ülő barátnőjének, elkobozta az iratait, bezárta az ajtót, majd egy késsel fenyegette, hogy nem engedi haza élve. A nő azonban nem ijedt meg és rövid kézitusa után kiszabadult a szobából. A férfit ezután letartóztatták, azóta is bűnügyi felügyelet alatt áll.