Halálra verte az apját egy férfi

illusztráció, mentőautó, mentő, ambulancia, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
Egy Budapest környékén élő férfi rendszeresen vitatkozott az apjával, tavaly szeptemberben pedig halálra verte. A bíróság nem jogerősen elítélte a férfit.
Vágólapra másolva!

A férfi a szüleivel élt együtt, az apjával rendszeresen vitatkoztak egymással. 2018 nyarán az apa kétszer hívta a ki a rendőrséget a fia agresszív viselkedése miatt, de egyik esetben sem indult eljárást.

Tavaly szeptemberben a férfi szidta a szüleit és verekedett az apjával, aki önvédelemből felvett egy kést a konyhapultról.

A fia ezt kicsavarta a kezéből és ököllel, valamint egy kemény tárggyal ütötte az arcát, közben életveszélyesen fenyegette.

Az utcán mások is hallották a veszekedést, ezért rendőrt hívtak.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A mentők kórházba vitték a férfit, megműtötték, de 5 hónappal később, a sérüléseivel összefüggésben kialakult kétoldali tüdőgyulladás, valamint keringési és légzési elégtelenség miatt meghalt.

Az ügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen. A bíróság ma 7 év fegyházbüntetésre ítélte, de a döntés fellebbezések miatt nem jogerős.