Egy újpesti autókereskedő pénzt adott kölcsön az egyik barátjának, aki azonban ezt nem akarta visszaadni. Ezért az ismerőseivel együtt elcsalták az autókereskedőt egy ürüggyel, majd út közben, a kocsiban megfojtották, később pedig elásták – írja a Bors.

Az autókereskedő összesen 10 millió forintot adott kölcsön az egyik barátjának és még két bűntársának. A barát eltervezte, hogy nem fogja visszafizetni a pénzt, ezért utánajárt, hogyan gyilkolhatnák meg úgy a férfit, hogy ne bukjanak le - írja a Bors

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Többek között arra keresett rá az interneten, hogy milyen anyaggal kell leönteni egy holttestet, hogy az teljesen feloldódjon és eltűnjön, valamint hogy kell fojtózsinórt csinálni és azzal gyilkolni.

A társaival együtt ástak egy gödröt Szentendre külterületén, egy ház gondozatlan udvarán. Ezek után elcsalták a férfit azzal az ürüggyel, hogy pénzt fognak keresni, majd útközben, még az autóban megfojtották. Mielőtt még elásták volna a gödörben, elvették tőle az értékeit.

Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a barátot és két társát.