Ököllel ütötték ki egy férfi fogát Komáromban

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészsége azzal a férfival szemben, aki tavaly októberében ököllel arcon ütött egy embert. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint az áldozat október 3-án este felkereste volt feleségét a komáromi lakásánál. A gyereküket vitte hozzá láthatásra. A férfi a lépcsőház előtt, a parkolóban találkozott a nővel, aki egy másik férfivel volt. A két férfi valamin összeveszett, amiből az lett, hogy a nővel lévő férfi

ököllel és közepes erővel arcon ütötte a másikat.

Csak egy ütés volt, de ez is elég volt ahhoz, hogy az áldozatnál 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakuljon ki.

A férfi akkorát kapott, hogy a foga is kiesett az ütéstől.

Az ügyészek a támadóval szemben maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt nyújtottak be vádiratot a Komáromi Járásbíróságra és indítványozták, hogy a járásbíróság a tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki rá.