Őrizetben a Kőbányán balesetet okozó ámokfutó BMW-s

Vágólapra másolva!
Hiába próbált elmenekülni, utolérték a 22 éves sofőrt, de előtte még balesetet okozott Kőbányán és cserbenhagyta áldozatát. Az eltiltás hatálya alatt vezető férfit őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A záróvonalon fordult meg a fiatal sofőr január 27-én éjfél körül a Kőbányai úton. A helyi rendőrök utána indultak, de úgy tűnt, nem akar megállni.

A megkülönböztető jelzést figyelmen kívül hagyva folytatta a száguldozást.

A lámpa piros volt, amikor a Könyves Kálmán körúthoz ért, de ő még akkor sem állt meg. Behajtott a kereszteződésbe és

összeütközött egy szabályosan haladó autóssal. A fiatal sofőr kiugrott és megpróbált elszaladni,

de a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai elfogták. A balesetben senki nem sérült meg.

Forrás: Police.hu

A 22 éves fővárosi férfiről kiderült, hogy

nem ok nélkül próbált elmenekülni a rendőrök elől. Korábban ugyanis eltiltották a vezetéstől.

R. Józsefet

cserbenhagyás és eltiltás hatálya alatti vezetés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását

- írja a Police.hu.