Vágólapra másolva!
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt ítélt el három, egymással rokoni kapcsolatban álló, fiatalkorút a Miskolci Törvényszék. Egy 16 éves, lakásotthonból szökésben lévő kamaszt 10 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, 14 év alatti társaival szemben 4-4 év javítóintézeti nevelést rendeltek el. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a börtönbüntetés jelentős súlyosítása mellett azt is indítványozta, hogy a támadókat csoportosan elkövetett kifosztás miatt is ítéljék el.
Vágólapra másolva!

Egy borsodi kisvárosban, rendezetlen családi körülmények között élő rokonok naponta találkoztak egymással. 2018 augusztusának végén ismerkedtek meg egy csordásként dolgozó férfivel, akiről tudták, hogy egy lakókocsiban él. Néhány nappal később felkeresték az otthonában, ahol mindannyian alkoholt ittak. A csordás nagyon lerészegedett. Késő délután a három gyerek segített a férfinek az állatok terelésében és közben valamin összevitatkoztak.

Az alkohol miatt már nehezen lehetett érteni, mit mondott a csordás, de azt értették a fiúk, hogy őket szidta. Kinevették a férfit. Miután a csordás hirtelen, egyetlen szó nélkül megindult a legidősebb fiú felé, a gyerek a kezében tartott 140 cm hosszú pásztorbottal rátámadt.

Többször megütötte a férfit, aki ettől arccal a földre zuhant és ekkor a másik két gyerek is csatlakozott hozzá.

Ütni, taposni kezdték a részeg csordást, majd rátérdeltek. A „meghalsz kutya" kifejezést kiabálva már együtt ütötték-verték a magatehetetlen, védekezésre képtelen áldozatot.

Csak akkor hagyták abba, amikor a férfi már nem mozgott. Az áldozat akkor még életben volt.

A legidősebb támadó

kivette a pénztárcáját a zsebéből, benne 650 forinttal, majd a tetthelytől körülbelül 250 méterre lévő lakókocsiból 3000 forint értékben különféle élelmiszereket is ellopott.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi olyan sok helyen és olyan súlyosan megsérült, hogy senki sem menthette volna meg az életét.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztással vádolt gyerekeket a Miskolci Törvényszéken ítélték el.

A 16 éves kamaszt 10 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre, 14 év alatti rokonait pedig 4-4 év javítóintézeti nevelésre.

Az ítélet ellen a gyerekek és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés céljából fellebbeztek.

Az ügyészség a vagyon elleni bűncselekmény eltérő minősítése és a börtönbüntetés súlyosítása végett nyújtott be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a vádhatóság fellebbezését fenntartotta. Megállapították, hogy a gyerekek kíméletlenül, gátlástalan brutalitással alkalmaztak értelmetlen erőszakot a súlyos fokú alkoholos befolyásoltság miatt hátrányos védekezési képességű férfival szemben, aki erre nem adott okot.

- írták.

Az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került.