A férfi augusztus 21-én hajnalban több ház udvarára is bement egy Pest megyei településen. A rendőrök az egyik háznál igazoltatni akarták, de amikor a férfi meglátta őket, menekülni kezdett.
Amikor utolérték a férfit, éppen egy kerítésen akart átmászni. A ruháinál fogva visszahúzták a rendőrök, majd a földre vitték, ahol meg akarták bilincselni.
A férfinak azonban sikerült kiszabadulnia, majd a kerítésre fellépve lendületet vett és megrúgta az egyik rendőrt, akinek eltört a válla.
Ezek után paprika spray-t használtak a rendőrök, majd újra a földre vitték.
Bilincselés közben a 29 éves ukrán férfi kiharapott egy darabot az egyik rendőr felkarjából.
Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt kihallgatta a férfit, majd javasolták a letartóztatását, amit a bíróság augusztus 23-án egy hónapra elrendelt. A bíróság most az ügyészség javaslatára 3 hónappal meghosszabbította a letartóztatását.