A vádirat szerint szeptemberben az 51 éves férfi egy Kapuvár melletti településen dolgozott a fia házánál. Meghallotta, hogy a szomszédja otthon van. Mivel azt gondolta, hogy a nála három évvel idősebb férfi korábban bűncselekményt követett el fia sérelmére, elhatározta, hogy megleckézteti. A szomszéd nem követett el semmit,
a férfi mégis fekete ruhába öltözött, símaszkot húzott a fejére,
az övébe több kést tűzött, de kötelet és egy teleszkópos botot, viperát is magára akasztott, így mászott át kiszemelt áldozatához.
Mivel a szomszéd zajt hallott, bement a szobájába, ahol a férfi már várta.
Felszólította, hogy térdeljen le, és tegye hátra a kezeit.
A szomszéd engedelmeskedett a fekete ruhásnak, aki a kötéllel megpróbálta hátra kötözni a férfi két kezét.
Ebben a pillanatban a szomszéd kirántotta a kezét a kötélből és megfordult.
A lendülettel letépte a símaszkot támadója arcáról és kiszaladt a házból.
Az 51 éves férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt. A Csornai Járásbíróság 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, és a büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. A bűncselekménytől a jogerős ítélet megszületéséig kevesebb, mint egy hét telt el.