Ismét hazudott az Action for Democracy az adományokról - videó

MZP, Márki-Zay Péter, tüntetés, tiltakozás, Jászai Mari tér, Budapest, KATA változás, KATA adó, KATA
Vágólapra másolva!
Lehetetlen, hogy 142 nap alatt gyűjtötte össze az Action for Democray azt a több mint 3 milliárd forintot, amit a baloldal kampányára költöttek, ha Márki-Zay Péter nyilatkozatára építünk - derült ki Bohár Dániel legújabb videójából. A dollárbaloldal tehát ismét lebukott a hazugságaival. 
Vágólapra másolva!

Jelentős hazugságra derült fény az Action for Democray adománygyűjtő akciójával kapcsolatban - derült ki abból a videóból, amit Bohár Dániel készített. Az ismert adatok szerint 2022. február 24 és július 14-e között érkezett az AfD-hez a több mint hárommilliárd forint, miközben Márki-Zay Péter, bukott baloldali kormányfőjelölt azt állította, hogy a legjobb napon forintba átszámolva 7,3 millió forint érkezett. Tehát a 3 milliárd forinthoz 412 nap kellene, hogy összegyűljön a leggyorsabb tempó mellett, míg az adománygyűjtés a hivatalos adatok szerint csak 142 napig folyt - derült ki a videóból.

A dollárbaloldal botránya

Mint arról korábban beszámoltunk, augusztusban robbant a botrány. Máki-Zay Péter a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében vagy elszólta magát, vagy tudatosan tett említést arról, hogy a baloldalhoz Amerikából hatalmas összegek áramlottak a választási kampány idején és még azt követően is. Még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból. Ennek a segítségével tudtuk kifizetni a kampány utolsó számláit – fogalmazott a politikus. Ekkor említést tett arról is, hogy a támogatások több donortól érkeztek az Action for Democracy (AFD) nevű szervezeten keresztül. Az AFD vezetője pedig nem más, mint Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök egykori, Karácsony Gergely főpolgármester jelenlegi tanácsadója, Korányi Dávid.

Márki-Zay egy újabb elszólásával megint lebuktatta a dollárbaloldalt Fotó: Polyák Attila - Origo

A Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó cégcsoport bonyolította az egész baloldal kampányát. Vagyis, ha ment pénz a DatAdathoz, az bizonyosan a baloldali pártok kampányát szolgálta. Márpedig ment, hiszen a nemzetbiztonsági bizottság nemrég nyilvánosságra hozta azt a beszámolót, amely tartalmazta azt is, hogy az MMM az 1,85 milliárd forintból 1,4 milliárdot utalt tovább Bajnaiéknak.

És akkor elérkeztünk napjainkhoz. Márki-Zay Péter tartogatott még meglepő kijelentéseket.
November 22-ei sajtótájékoztatóján már az is kiderült, hogy

A KÜLFÖLDI TÁMOGATÁSOKÉRT CSERÉBE, TÖBB KISEBB ÍGÉRET MELLETT MEGÍGÉRTÉK, HOGY A SZANKCIÓKAT MEG FOGJÁK SZAVAZNI, ÉS DRÁGÁBB, NYUGATI OLAJAT FOGNAK VÁSÁROLNI.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!