Brüsszel olajembargójától elszabadulna a benzinár Magyarországon

Fényeslitke, 2016. november 17. A Mol új nemzetközi mérőállomása Fényeslitkén 2016. november 17-én. Új nemzetközi mérőállomást és kőolajelemző labort adott át fényeslitkei szivattyútelepén a Mol, ahol a csaknem 2,3 milliárd forint értékű fejlesztéssel a társaság a legmodernebb eszközökkel mérheti a Magyarországra a Barátság-2 kőolajvezetéken érkező kőolaj mennyiségét és minőségét. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint az Uniónak fokozatosan be kell tiltania az orosz kőolajimportot. Ez világgazdasági válságot okozna, Magyarország számára pedig egyenesen gazdasági katasztrófát jelentene, mivel az ország olajszükségletének 65 százaléka Oroszországból érkezik. Természetesen Magyarország minden ésszerű szankciót támogat, de ezt a magyar kormány nem fogadhatja el, ezért határozottan szembeszáll a javaslattal. Ha az EU tervét elfogadnák, akkor a benzin ára azonnal 700, a gázolajé 800 forint lenne Magyarországon. Szerda esti hírek szerint Kovács Zoltán államtitkár a BBC-nek bejelentette, hogy Magyarország megvétózza az Oroszországgal szembeni EU-s olajembargót.
Vágólapra másolva!

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén, az Ukrajnában zajló háború társadalmi és gazdasági következményeiről szóló vitán szerdán elmondta, hogy

az EU hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolaj-behozatalt, az év végére pedig a finomított olajtermékek importját is.

Forrás: MTI/AP/AFP pool/Kenzo Tribouillard

Magyarország támogatja az ésszerű szankciókat, de a katasztrófát okozó olajembargót nem

Magyarország minden ésszerű szankciót támogat, de minden egyes döntés meghozatalakor a magyar emberek és Magyarország érdekét tartja szem előtt a politikai és ideológiai megoldásokkal ellentétben. Mint arról az Origo korábban beszámolt, teljesen kivitelezhetetlen, hogy Magyarországon leálljon az orosz kőolajimport, mivel ez a hazai gazdaság szinte azonnali összeomlását jelentené.

Úgy tűnik, hogy a brüsszeli bürokratákat nem érdeklik a tagállamok és az emberek problémái, mert velük akarják megfizettetni a teljesen értelmetlen szankciók árát.

Miközben a magyar kormány a magyar érdekeket védi, komoly támadások célpontjává vált, hiszen korábban

Magyarországot és Németországot szidta az ukrán elnök, mert a két ország nem járul hozzá, hogy az olajra és a földgázra is kiterjesszék az EU-szankciókat.

Az ukrán elnöki sajtószolgálat által 2022. május 1-jén közreadott kép Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről Forrás: MTI/AP/Ukrainian Presidential Press Office/Ukrán Elnöki Sajtószolgálat

Zelenszkij az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával példálózott, akik támogatnák a szankciók kiterjesztését - csakhogy a briteknek nincs szükségük az orosz gázra, az amerikaiak meg még jól is járnának, ha az EU amerikai cseppfolyós gázt venne az orosz helyett.

Az világos, hogy Magyarország minden ésszerű szankciót támogat, ellentétben az ukránok hazugságával, amely szerint ez nincs így.

Úgy tűnik, az agresszív ukrán kommunikációval szemben folyamatosan hátráló német kormány - amely még azt is szó nélkül hagyta, hogy a berlini ukrán nagykövet s.ggfejnek nevezte a Bundestag külügyi bizottságának elnökét és sértett májkolbásznak Scholz kancellárt - megijedt, ezért az olajembargót már támogatják. Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy Németország kitettsége jóval alacsonyabb, és mivel van tengerpartja, könnyebben tudja pótolni az orosz olajat. Az sem mellékes, hogy az ukránok jó kapcsolatokat ápolnak Brüsszellel, hiszen Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren számolt be arról, hogy beszélt Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, többek között

Magyarország a béke pártján áll

Az már régóta ismert, hogy Magyarország a béke oldalán áll, ezért is utazott Orbán Viktor miniszterelnök békemisszióra Oroszországba.

A Kreml által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalása a moszkvai Kremlben, 2022. február 1-jén Forrás: MTI//Kreml

A miniszterelnök akkor hozzátette, hogy

amikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között, akkor Közép-Európa rosszul járt.

A magyar kormány most is

az azonnali tűzszünetet szeretné elérni, és az is egyértelmű, hogy nem hagyja, hogy belekeverjék a háborúba Magyarországot, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnába, hiszen ezzel az ott élő magyarok életét is veszélyeztetné - ahogy azt a kedd esti kárpátaljai orosz légicsapás is bizonyította.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldalán közzétett fényképen füst száll fel a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomását ért rakétatámadást követően, 2022. április 8-án. Két orosz rakéta csapódott be a vasútállomásnál, a támadásban több mint harmincan életüket vesztették, és több mint százan megsebesültek Forrás: MTI/AP/Forrásként kötelező feltüntetni: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldala/-

Viktor Mikita kormányzó azt közölte május 3-án, hogy

a háború kezdete óta most először érte rakétatámadás Kárpátalját. A lövedék a hegyvidék egyik infrastrukturális objektumába csapódott be, tart a kárfelmérés és annak tisztázása, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok.

Magyarország támogatja Ukrajnát

Orbán Viktor miniszterelnök korábbi nemzetközi sajtótájékoztatóján világosan fogalmazott:

ez egy háború, amit az oroszok indítottak, megtámadták Ukrajnát, és ez egy agresszió.

Magyarország elítélte az orosz agressziót, és különbséget tesz az agresszor és az agressziót elszenvedő fél között, ráadásul humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, az onnan menekülő embereknek.

Magyarország a kezdetek óta segít az ukrajnai menekülteknek, és különböző segélyszállítmányokat indít útnak, hogy azok eljussanak a rászorulóknak. Orbán Viktor kormányfő például több napra a határhoz költözött, és ott felügyelte a segítségnyújtást.

A magyar érdek az első

Korábban már több tagállam, köztük Magyarország kormánya is világossá tette, hogy

egy esetleges orosz kőolajimport-tilalom felbecsülhetetlen károkat okozna a gazdaságban, gyakorlatilag a legtöbb ágazatban leállna a termelés.

Az olajembargó az elmúlt hetekben már többször is napirendre került. A német médiában megjelent hírekkel ellentétben Magyarország továbbra sem támogat olyan szankciós intézkedéseket, amelyek veszélybe sodorják a gazdaság működőképességét.

Menekültek a BOK Csarnokban Forrás: Nagy Boglárka

A magyar kormány minden lehetséges módon segít az ukrajnai háború befejezéséért tett erőfeszítésekben, de nem hagyja, hogy az olajembargó bevezetésével Brüsszel tönkretegye a magyar gazdaságot.

Teljesen kivitelezhetetlen, hogy Magyarországon leálljon az orosz kőolajimport, mivel ez a hazai gazdaság szinte azonnali összeomlását jelentené. Ha ezt elfogadnánk, akkor pillanatokon belül a többszörösére emelkedne a benzin és a dízel ára, vagy éppen nem lehetne sehol vásárolni.

A teljes magyar ipar és közlekedés katasztrofális helyzetbe kerülne.

A magyar gazdaság összeomlását jelentené a brüsszeli olajembargó

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kazahsztánban. A magyar kőolaj-felhasználás mintegy 65 százaléka érkezik Oroszországból a Barátság nevű vezetéken keresztül, ez napi húszezer tonna vásárlását jelenti, és nem állnak rendelkezésre alternatív szállítási útvonalak ennek a mennyiségnek a pótlására.

Magyarország mellett Szlovákia is jelezte, hogy megvétózza az újabb szankciós csomagot, ha elfogadásuk veszélybe sodorná a gazdaságuk működését.

A Mol új nemzetközi mérőállomása Fényeslitkén 2016. november 17-én. Új nemzetközi mérőállomást és kőolajelemző labort adott át fényeslitkei szivattyútelepén a Mol, ahol a csaknem 2,3 milliárd forint értékű fejlesztéssel a társaság a legmodernebb eszközökkel mérheti a Magyarországra a Barátság-2 kőolajvezetéken érkező kőolaj mennyiségét és minőségét Forrás: MTI/Balázs Attila

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója korábban azt közölte, hogy

Közép-Európa és Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra leváljon az orosz kőolajról; nagyon súlyos hatása lenne a régióra, ha ez megtörténne.

- fejtette ki. Amennyiben a brüsszeli terv, az oroszok elleni azonnali olajembargó megvalósulna, benzin- és gázolajhiány lenne az egész kontinensen, amely azokban az országokban, amelyeknek nincs tengerpartja, óriási méreteket öltene. Különösen igaz ez az egykori szocialista országokra, amelyeknek olajellátása történelmi okokból az Oroszországból érkező vezetékekre alapul. Így a szankciók beláthatatlan következményeket okoznának Magyarországon: azonnal áruhiány alakulna ki a boltokban, és gyakorlatilag leállna a gazdaság.

A benzin ára azonnal 700 forint, a gázolajé 800 forint lenne literenként, és 5-6 milliárd eurónyi (1800-2200 milliárd forint) hiány keletkezne a magyar költségvetésben.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány a végsőkig el fog menni, hogy megakadályozza a lépést. A legfrissebb hírek szerint Kovács Zoltán államtitkár a BBC-nek bejelentette, hogy

Magyarország megvétózza az Oroszországgal szembeni EU-s olajembargót.