Vasúti átjárókban elkövetett szabályszegések miatt kell felelnie több figyelmetlen sofőrnek is

Vágólapra másolva!
Hat ügyben is vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség tavaly decemberben Jász-Nagykun-Szolnok megye területén vasúti átjárókban elkövetett szabályszegések miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az elkövetőkkel szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség, illetve közérdekű üzem gondatlan megzavarásának vétsége miatt emeltek vádat.

A közlemény szerint 2021 májusában

egy 57 éves férfi a Hatvan-Szolnok vasútvonal Abonyi úti vasúti megállóhelyénél a peronon részegen biciklizett, majd a vasúti átjárón áthaladva biciklijével együtt a vasúti vágányok közé esett.

Az érkező személyvonat vezetője vészfékezett, így sikerült elkerülni a sérülést.
Tavaly júliusban két alkalommal is baleset törént a Szolnok-Vámosgyörk vasútvonalon. Először

egy 37 éves nő a közút és a vasút kereszteződésében a fényjelző villogó piros jelzése ellenére lassítás nélkül hajtott a vasúti sínekre.

A kocsi és a már vészfékező vasúti szerelvény összeütközött, és az autó egy mezőgazdasági területen állt meg. Ebben az esetben sem sérült meg senki.

Ezt követően

ugyanezen a vonalon egy 53 éves férfi egy jelzőtáblával jelzett kereszteződésben ütközött vonattal. A balesetet okozó férfi az ütközés miatt súlyosan megsérült.


Tavaly szeptemberben újabb három alkalommal történt hasonló baleset, azonban egyik esetben sem sérültek meg.

A Szolnok-Vámosgyörk vasútvonal egyik vasúti átjárójánál egy 30 éves nő autójával a mozdonnyal érintőlegesen ütközött.

Pár nappal később a Karcag-Tiszafüred vasútvonal Tiszafüred lakott területén lévő vasúti átjárójánál

egy 39 éves férfi nem észlelte a fénysorompó tilos jelzését, illetve zárt állapotát, így a kereszteződésen áthaladva a kocsival letörte a fénysorompó csapórúdját. A Tiszatenyő-Martfű vonalon is ütközött egy kocsi vasúti szerelvénnyel, mert az autót vezető 69 éves figyelmen kívül hagyta a vasúti átjáróra figyelmeztető jelzőtáblát.


A közlemény szerint a mozdonyvezetők vészfékezéssel már nem tudták megelőzni a baleseteket, így

minden alkalommal anyagi károk keletkeztek, a vasúti közlekedés leállása miatt vonatpótló autóbuszokat kellett igénybe venni, illetve a balesetek késéseket okoztak a vonatközlekedésben.