A fővárosi dugóban indult be a szülés

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Rendőrök segítettek kórházba jutni egy vajúdó kismamának, akinek a budapesti csúcsforgalomban indult be a szülés - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Az ifjú házaspár január 20-án indult útnak, a szülés pedig a reggeli csúcsforgalomban indult be.

Az édesapja ekkor éppen az Erzsébet híd pesti hídfőjénél araszolt, szerencséjére azonban pont egy rendőrautót pillantott meg kocsija visszapillantójában. Az asszony három héttel későbbre várta a gyereket.

"Az előttünk haladó gépjármű sofőrje hirtelen kitette az elakadásjelzőt, kollégámmal pedig először arra gondoltunk, bizonyára lerobbanhatott" – emlékezett vissza Kovács Kornél rendőrfőhadnagy, aki társával, Németh Martinnal együtt szintén megállt, hogy az autóban ülők segítségére siessen.

Miután a fiatal pár közölte, hogy Barbara fájásai immáron 3-4 percesek,

a rendőrök azonnal átültették a hölgyet szolgálati kocsijukba, majd a megkülönböztető jelzést felkapcsolva átrohantak vele a városon.

"Útközben folyamatosan arról kérdezgettük a leendő anyukát, hogyan is érzi magát" – mondta el a BRFK Biztosítási Osztályán dolgozó Kornél, hozzátéve, hogy társával együtt töretlenül biztatták a körülményekhez képest higgadt Barbarát. A kórházba érve még a szülészetre is felkísérték a nőt, akit ekkor már egy ápoló várt.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Barbara és Balázs azóta már boldog szülők: a fiatal nő egy egészséges, közel 3 kilogrammos és majd félméteres kislánynak adott életet a Nyírő Gyula Kórház szomszédságában működő magánintézményben – a gyermek a Tamara Tímea nevet viseli. A hatósági állományt 10 éve erősítő Kovács Kornél azóta már privát üzenetet is kapott az újdonsült anyukától. "Kornél roppant kedvesen érdeklődött a kórházban a hogylétünk felől, de mivel nem adhattak neki felvilágosítást, meghagyta az elérhetőségét, így később én magam kerestem fel.

– tette hozzá Barbara.