Szijjártó Péter: A választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika

Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, Századvég konferencia, A válságok kora – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben, Várkert Bazár, Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
"A birodalmi akarattal csak akkor van esélyünk sikeresen szembeszállni, ha elegen vagyunk és elég szervezettek vagyunk, különben nemcsak hogy nem tudunk érvényt szerezni az igazunknak, hanem elveszthetjük mindazt, amiért oly sokat küzdöttünk, a hazánkat és a szabadságunkat" - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél.
Vágólapra másolva!

A koszorúzást követően Szijjártó Péter kijelentette, hogy a székelyföldi település az 1764-ben elkövetett vérengzés miatt a birodalmi elnyomás kegyetlenségével szembeni bátor kiállás jelképévé vált.

- közölte.

Majd kiemelte: "a birodalmi akarattal csak akkor van esélyünk sikeresen szembeszállni, ha elegen vagyunk és elég szervezettek vagyunk, különben nemcsak hogy nem tudunk érvényt szerezni az igazunknak, hanem elveszthetjük mindazt, amiért oly sokat küzdöttünk, a hazánkat és a szabadságunkat".

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

a magyar nemzet annak köszönhetően tudott fennmaradni több mint ezer éven át, hogy a fontos pillanatokban mindig képes volt az összefogásra.

Ezzel kapcsolatban pedig rámutatott, hogy 2010 után belefogtak a nemzet határokon átívelő újraegyesítésébe, világossá téve, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

- szögezte le.

"Néhány hét múlva a magyar nemzet újra fontos döntés előtt áll.

- hangsúlyozta.

"A döntési helyzet tehát világos: vagy ez, vagy az. Középút nehezen elképzelhető, valószínűleg azért, mert nincs" - fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint a szavazás kimenetele meg fogja határozni a nemzet következő évtizedeit az anyaországban és a határon túl élő magyarok esetében is.

"Legyünk erősek, egységesek, jól szervezettek, álljunk ki a magyar nemzet érdekei mellett" - mondta.