Megint plázákat kellett kiűríteni Budapesten

Corvin
Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt bombariadó miatt ki kellett üríteni a Népliget autóbusz-állomást, valamint a Corvin plázát is. Nem sokkal később, délután a Corvin plázában ismét megszólaltak a szirénák, valamint az Aréna plázát is ki kellett üríteni fenyegetés miatt. A mai esetek nagyban hasonlítanak a keddiekhez, amikor szinte az összes fővárosi, és több vidéki plázában is bombariadó volt. De kik fenyegetőzhetnek?
Vágólapra másolva!

A Volán a közösségi oldalán pénteken reggel 9 órakor tette közzé a hírt, hogy

bombariadó miatt ki le kellett zárni a Népliget autóbusz-állomást.

A lezárást nagyjából 20 perc múlva már fel is oldották a hatóságok. A buszok és a metrópótló buszok ez idő alatt nem a megszokott helyükről indultak.

Ezzel az esettel szinte párhuzamosan a Corvin plázában is bombariadó volt.

Nagyjából itt is 20 perc telhetett el a lezárás és az újranyitás között a pláza bejegyzései szerint. A rendőrség az egész épületet átvizsgálta, de nem találtak bombát.

Forrás: Origo

Ezek után azonban délután 14 óra után ismét megszólaltak a szirénák a Corvin plázában, megint ki kellett üríteni az egész épületet bombariadó miatt.

Az Origo tudósítója úgy látta, hogy a vásárlók nyugodtak voltak. Emiatt sikerült is pár perc alatt kiüríteniük az épületet. A bevásárlóközpont 15 órakor ismét kinyitott.

Közben egy másik fővárosi plázát, az Arénát is megfenyegették, információink szerint itt is bombariadó volt.

A rendőrség valamennyi esetben közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kedden is megtörtént

Szinte az összes budapesti, és pár nagyobb vidéki plázában is bombariadó volt kedden.

Ki kellett üríteni a fővárosban az Árkádot, a Corvin plázát, a Mammutot, az Aréna Mallt, a Westendet, a MOM Parkot és az Alleét is.

Vidéken a Debrecen plázát, valamint Szegeden és Miskolcon is ki kellett üríteni egy bevásárlóközpontot, Győrben pedig kettőt.

Forrás: Origo

A rendőrök az Origónak elmondták, hogy az érintett plázákba tűzszerészeket küldtek, és közben nyomozást indítottak közveszéllyel fenyegetés miatt.

A támadók minden esetben e-mailben küldték el a fenyegetést. Este kilencre a rendőrség befejezte a plázák átvizsgálását, bombát, ahogy várható volt, nem találtak.

"Üzemzavar miatt a bevásárlóközpont néhány perc múlva bezár. Kérjük, kövessék munkatársaink utasításait! A legrövidebb úton hagyják el az épületet! Járműveiket hagyják a parkolókban!" – mondta akkor az Origo tudósítója az Árkádból.

Mindig komolyan kell venni a bombariadókat

George Spöttle biztonságpolitikai szakember az Origónak elmondta a keddi, sorozatos fenyegetések után, hogy az ilyen eseteket mindig komolyan kell venni. Abból kell kiindulni, hogy minden fenyegetés valós. Át kell kutatni a plázákat, és csak ez után szabad visszaengedni a vásárlókat.

– mondta George Spöttle.

Hozzátette azt is, hogy a kutyák képesek kiszagolni a bombát. Például egyes bombák alkatrészei marcipán illatúak. Az állatok mellett a rendőrök a legmodernebb eszközöket használják, olyan detektorokat, amik megtalálják a bomba alkotóelemeit.

A e-mailen érkezett fenyegetésekkel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy a rendőrséget ez sem fogja akadályozni.

- tette hozzá.

A szakértő azt sem tartja kizártnak, hogy a támadás Kijevből indult, amiért Magyarország a béke mellett állt ki az ukrán-orosz konfliktusban, és nem küld fegyvereket Ukrajnának.

Ebben az esetben nagyon nehéz lesz elfogni a tettest, ha egyáltalán lehetséges.