Nem hagyott végrendeletet M. Richárd

M. Richárd, M. Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, M. Richárd tárgyalás, 2019.09.19.
Vágólapra másolva!
A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban halt meg csütörtök este a Dózsa György úti gázolóként ismert M. Richárd, másodjára is agyvérzést kapott - írja a Ripost. A lap szerint családjában senki sem gondolt arra, hogy meghalhat.
Vágólapra másolva!

Rokonai az utolsó pillanatig arra számítottak, hogy a 43 éves férfi felépül a kórházban és nem kell végrendeletet írnia, így a vagyontárgyai most a hatályos örökösödési szabályok szerint kerülhetnek rokonaihoz - idézte a lap a Blikket, amelynek ügyvédje azt mondta, állítólag új életre készült a gázoló, aki számtalanszor kijátszotta a törvényeket.

M. Richárd, M. Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, 2019.09.19. Fotó: Polyák Attila - Origo

M. Richárd 2017. május 15-én, jogosítvány nélkül vezetett a budapesti Dózsa György úton a luxus Mercedesével, a megengedett sebességnél jóval gyorsabban,

amikor a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél elé kanyarodott egy francia autó, ami a közeli trolimegállónak ütközött. A sofőr életveszélyesen megsérült, két utasa meghalt.

A Dózsa György úti halálos baleset kapcsán M. Richárdot 2020 őszén nem jogerősen 4 év fogházra ítélték, és végleg eltiltották a vezetéstől. Fél évvel később jogerősen enyhébb ítélet született az ügyében: három és fél év börtönbüntetést kapott. Először nem került előzetesbe, csak házi őrizetbe. Tavaly januárban kétszer is megszegte a kijárási korlátozást, és hamis igazolást adott a rendőröknek. Aztán kiderült,

hogy egy héttel a nem jogerős ítélet után már jogosítvány nélkül vezetett,

két hónappal később edzőterembe ment, ahová nem mehetett volna a koronavírus miatt meghozott korlátozások miatt, és otthon is kellett volna maradnia. M. Richárdnak, akit a kecskeméti maffiaperben ismerhetett meg az ország, a gázolás mellett volt egy hivatali vesztegetésről szóló ügye, amelyben azzal gyanúsították,

900 ezer forintot fizetett azért, hogy visszakapja a jogosítványát és a gázolásos ügyet megússza.

Összeroncsolódott autók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

2020 szilveszterén pedig egy fővárosi étteremben rendezett bulit a korlátozások ellenére, ahol drogozott is. Egy évvel később, 2021 decemberében kapott agyvérzést először, ami után kórházba került. A második agyvérzésbe halt bele csütörtök délután.