Mi valóban úgy gondoljuk, hogy a légitársaságok – amik most a növekvő turizmus miatt is jelentős profitra fognak szert tenni – szintén közösséget vállalhatnak azokkal az országokkal, ahol működnek, és ahol egyébként jelentős bevételekre tesznek szert - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Hírado.hu-nak.

Ha pedig valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőtt korban is nyoma marad- minderről Gulyás Gergely beszélta Hírado.hu-nak adott interjújában. A Miniszterelnökség vezetője közölte, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter megkeresésére a fogyasztóvédelmi hatóság fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben. Mi valóban úgy gondoljuk, hogy a légitársaságok – amik most a növekvő turizmus miatt is jelentős profitra fognak szert tenni – szintén közösséget vállalhatnak azokkal az országokkal, ahol működnek, és ahol egyébként jelentős bevételekre tesznek szert. Az eljárás folyamatban van, az eredményéről a nyilvánosság értesülni fog.

Gulyás Gergely: Sokat tett az energiadiverzifikáció érdekében az Orbán-kormányForrás: MTI/Soós Lajos

A miniszter szólt arról is, hogy az orosz olaj nem váltható ki még mással, annak ellenére sem, hogy mi az elmúlt években mindent megtettünk azért, hogy lehessen alternatíva. Az energiaforrások diverzifikációja, a forrásszerzések közötti választási lehetőség bővülése Magyarországon a rendszerváltoztatás óta folyamatosan meglévő célkitűzés. Még azzal sem vádolnék meg egyetlen rendszerváltoztatás utáni kormányt sem, hogy legalább a szavak szintjén ne támogatta volna a diverzifikációt. Az egy más kérdés, hogy mi tettünk érte a legtöbbet, hiszen amikor 2010-ben kormányra kerültünk, csak Ausztriából és Ukrajnából tudtunk gázt behozni, mára pedig hétből hat szomszédunk irányába van kiépített interkonnektor - mondta Gulyás. Tehát mindent megtettünk annak érdekében, hogy a diverzifikáció sokat emlegetett feltételei adottak legyenek és senki nem tett annyit az orosz gáztól való függőség csökkentése érdekében, mint a 2010 utáni Orbán-kormányok - tette hozzá.