Körfűrésszel akarta megölni az apját egy budapesti férfi

ököl
illusztráció
Vágólapra másolva!
Emberölés kísérlete, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak, valamint jármű önkényes elvétele és lopás miatt emeltek vádat az ellen a 31 éves férfi ellen, aki hónapokon keresztül, többször meglopta, megalázta, és bántotta vele együtt lakó édesapját, majd egy körfűrésszel tört az életére. Ez derül ki a Fővárosi Főügyészség keddi közleményéből. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2020 tavaszán költözött apja XX. kerületi lakásába. A vád szerint a következő hónapokban emberi méltóságában többször súlyosan megsértette, megalázta, szidta és állandó félelemben tartotta a nála gyengébb idős embert. Előfordult, hogy mások előtt megpofozta, de többször meg is lopta. Az ügyészek azt írják, hogy a lakásból különböző értéktárgyakat vitt el összesen mintegy 200 ezer forint értékben, hogy "kábítószer-fogyasztó életmódját" fedezze.

2020 augusztusában ököllel ütötte meg és többször meg is rúgta az apját, akinek emiatt több bordája is eltört.

2021 áprilisában részegen összeveszett az idős emberrel amiatt, mert nem adott neki pénzt.

Először ököllel, majd fém felmosónyéllel, végül egy elektromos körfűrésszel támadta meg.

Az idős férfi súlyosan megsérült. Fia több ismerősének is üzenetet küldött azzal a szöveggel, hogy megölte az apját. Egyikük felhívta a rendőröket, akik még a lakásban elfogták a támadót, áldozatát pedig a mentősök kórházba vitték.

illusztráció

A szakértők szerint az áldozat belehalhatott volna, ha nem kap időben orvosi segítséget, de kapott.

A többszörös visszaeső támadót emberölés kísérletével, súlyos testi sértéssel, kapcsolati erőszakkal, valamint jármű önkényes elvételével és lopással is megvádolták.

A főügyészség ügyészei a letartóztatás alatt álló férfire fegyházbüntetés kiszabását kérték azzal, hogy feltételesen se lehessen szabadon bocsátani.