Szombaton volt az év eddigi legmelegebb napja

Kánikula, meleg, hőség, hőségriadó, víz, magas hőmérséklet, forróság, időjárás, 2022.06.30. Budapest, Palatinus strand
Kánikula a Palatinus strandon 2022 június 30-án
Vágólapra másolva!
Most szombaton volt az év eddigi legmelegebb napja, voltak olyan városok, ahol 41,5 fokot mértek - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A csúcsértékek országos átlagban 38-39 Celsius-fok között alakultak, a középhőmérsékletek pedig elsősorban az ország délkeleti felében nagy területen meghaladták a 29-30 fokot.

Szombaton azt közölték, hogy Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen volt a legmelegebb. Ezeken a helyeken 41,5 fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel a napi melegrekord is megdőlt.

Vasárnapi bejegyzésük szerint mostanra gyengült a hőség, a hőmérsékletek "jóval visszafogottabbak" az előző naphoz képest, így a legmagasabb fokú figyelmeztetést jelző piros le is került a veszélyjelzési térképről. Ugyanakkor az ország nagy részén továbbra is elsőfokú, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt.

Az előrejelzés szerint vasárnap a csúcsértékek 30 és 36 fok között várhatók. Késő estére 21 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint a következő napokban várhatóan tovább mérséklődik a meleg, de azt írták: "teljesen nem fog megszűnni a kánikula".

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az országos tisztifőorvos szerdától eredetileg szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztását kedd éjfélig meghosszabbította, így továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben.