Ennek kapcsán több szempontrendszert állítottunk fel, hogy az arányokat hitelt érdemlő módon támasszuk alá. Az alábbiakat emeltük az elemzés központjába:
Ami általánosságban elmondható volt, hogy a kormánypárt, valamint a tevékenységüket bemutató és elemző cikkekben rendre negatív konnotációval jelennek meg. Legyen szó akár valamilyen pozitív kezdeményezésről, azonnal megjelenik a „de" szó. Ezt tapasztalhattuk többek között olyan kiemelkedően fontos és társadalmilag jelentős témák esetében, mint a klímavédelmi konzultáció, faültetési programok, sportrendezvények rendezése, naperőművek sokszorosítása, űrstratégia fejlesztése, melyek esetében ellenérvként jelenik meg, hogy „de hát lehetett volna másra költeni". Ez a másra költés pedig általában „oktatás, egészségügy kategóriáját sorolja."
Hasonlóan feltűnik az is, hogy a véleménycikkekben is mindig az oktatás, egészségügy, klímavédelmet hozzák fel ellenérveket egy-egy pozitív intézkedés bevezetése után, vagy tulajdonképpen bármilyen más, a cikkhez nem kapcsolódó témával kapcsolatban is. A kormánypárt ügyeiről és tevékenységéről pedig ritkán értesülhet az olvasó a kormány tudósításaiból első kézből. A kormány tevékenységét kritizáló és az ellenzéki pártok tevékenységét bemutató cikkek mellett szerep jutott a „sorosista" civil szervezeteknek és magának Soros Györgynek. (Például, egy kitüntetése kapcsán való méltatása.)
A kormánypárti cikkek kategóriájában olyan írások voltak megtalálhatóak, amelyek a kormány tevékenységét mutatják be, kritizálva. Már akkor hangsúlyos szerepet kapott Magyarországnak Törökországgal és Oroszországgal való viszonyának elemzése.
Utóbbi kapcsán említendő, hogy a sajtóbeszámolók szerint a vasárnap Fradi-Újpest derbiről 444.hu úgy számolt be, hogy "orosz zászlóból formált koreográfiát a ferencvárosi tábor az Újpest elleni meccs előtt". A cikk fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Ferencváros edzője korábbi "szovjet és orosz válogatott kapus".
Utóbb kiderült, hogy a ferencvárosi szurkolócsoport, a Green Monsters által felmutatott nagyszabású drapérián a bécsi Rapid Wien ultráit köszöntötték, akik rendre használják a zöld és a fehér mellett a fenti színeket is. A 444.hu pedig, miután látta, hogy bakot lőtt, nemes egyszerűséggel törölte a cikket.
Nem ez az első eset, hogy egy anyag kapcsán sunnyog a 444. Kedvenc példánk 2014-15-ből a "giroszos rendőrök" kapcsán született beszámoló sorozat, ahol a cikkekben a képek lettek eltüntetve. A témában született egyetlen teljes anyag az "Az út közepén álltak meg a rendőrök, hogy beugorjanak egy gyrosért" címet viseli.
A "Megdőlt a rendőrségi giroszozás budapesti csúcsa" már hiányosabb.
A "Fegyelmi indul a giroszos előtt tilosban megálló rendőrök ügyében" pedig képileg időközben teljesen üres.
Ez egyébként nem csoda, a webarchívum szerint egy gúnyrajz tűnt el az oldalról.
Mit is mondhatnánk, profik.