A magyar embereket gyalázza Dés László

DÉS László, Közéleti személyiség, művész, zenész, zeneszerző
Budapest, 2019. november 27. A magyar zeneművészet kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Dés László Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, előadóművész, zeneszerző budapesti otthonában 2019. november 27-én. MTI/Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Ismét gyalázza a magyar embereket Dés László. A baloldali zeneszerző a dollárbaloldal házi médiájának adott interjút, amelyben azt fejtegeti, hogy örül neki, amiért az unokái külföldön élnek, és hogy a magyar emberek azért nem lázadoznak a borzalmas-iszonyatos-elviselhetetlen magyarországi diktatúra ellen, mert megalkuvóak és (szerinte nyilván sajnos) nem élnek rosszul.
Vágólapra másolva!

Dés László a volt indexesek blogjának adott interjúban arról beszélt, hogy a fia, a dzsesszdobos Dés András a családjával öt évvel ezelőtt Bécsbe költözött, így több unokája is jó eséllyel egy másik országban fog felnőni, aminek ő nagyon örül.

A Gyurcsánytól Kossuth-díjat kapott zenész azt a közhelyet kezdi mondogatni, hogy "a nyugati demokráciákat a szolidaritás élteti, a citoyen magatartás, a civil kurázsi". De aztán jön a magyar emberek szidása: "Ha viszont az autóban van elég benzin, és van esetleg még egy hétvégi ház is, akkor a magyar középosztály nagy részének már jó, már elégedett. Nagyon nagy baj, hogy ennyivel ki lehet fizetni egy társadalmat."

Vagyis: a magyar emberek jól élnek, de ostobák, hiszen nem veszik észre, hogy ez kevés és mekkora a baj...

"Innen nézve tehát örülök annak, hogy az unokáim már külföldön élnek" - bölcselkedik később Dés.

A baloldali propagandalapban egyébként arról is értekezik, hogy 1983-ban (a Kádár-diktatúrában) szabadabban élt mindenki, sokkal jobb kedve volt neki, igaz, ezt kicsit beárnyékolta, hogy ő maga utálta Cseh Tamást.

Nem ez az első eset

Dés László baloldali zeneszerző korábban a Klubrádióban arról értekezett, a Fidesz egyenesen „hülyének nézi" az embereket, majd hozzátette, szerinte joggal. A műsorban kifejtette véleményét, miszerint ha a Kádár-korszakban gyerekként kezelték a választókat, úgy

A FIDESZ EGYENESEN HÜLYÉNEK NÉZI AZ EMBEREKET. „ÉS EDDIG SAJNOS ÚGY TŰNIK, HOGY JOGGAL."

A baloldali zenész hozzátette, előbb-utóbb rá kell jönniük a magyaroknak is, mekkora különbség van a magyar és például az osztrák helyzet között.

– mondta a zenész. Amire szerinte a magyar emberek nem képesek.

Komoly baloldali érdekeltségek a háttérben

Bár Dés – állítása szerint – sosem volt a volt rendszer kegyeltje, azért „megbízható pártkáder"-nek számító édesapja, Dés Mihály beosztása se biztos, hogy csak hátráltatta karrierjében. Dés Mihály egy impexes nagyvállalat, a KOMPLEX igazgatójaként kapta meg a Magyar Szabadság Érdemrendjét 1957-ben, de a párttársak beszámolója szerint eredetileg már (a Dobrev-nagyapa) Apró Antallal is elég közel álltak egymáshoz.

Dés László Fotó: Csudai Sándor - Origo

Állítólagos mellőzöttsége ellenére 1985-ben KISZ-díjjal tüntették ki „zenei életünk több területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért"; és csak 1983-ból három nyugat-európai turnéval büszkélkedik az egyik interjúban.

Volt feleségével, Vásárhelyi Máriával egy rózsadombi, az Apró-villáéhoz hasonló történetű házban szerzett több ingatlant; a sajtóba viszont azzal a kötcsei Kerkáponyi-kúriával (Unger-ház) került be, amit

2009-ben személyesen Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára vásárolt meg tőle akkor (!) 66 millió forintért.

Dés felesége sem bírta ki balhé nélkül

Amikor elkezdték postázni az új nemzeti konzultációs kérdőívet a magyaroknak, amelyben az Oroszország ellen bevezetett brüsszeli szankciókról kérdezték őket, megszólalt Dés László (volt) felesége, az egykori SZDSZ-es szociológus, Vásárhelyi Mária. Facebook-oldalán közzétett irományából kiderül, hogy szerinte a nemzeti konzultáció, amelyben a magyarok kifejezhetik véleményüket, és ami kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a kormány tudja, mit gondolnak az emberek a fontos kérdésekről, egyszerűen „nevetséges". A legvérlázítóbb azonban, hogy

VÁSÁRHELYI MÁRIA A NEMZETI KONZULTÁCIÓ APROPÓJÁN KÉPES A MAGYAR EMBEREKET GYALÁZNI.

Vásárhelyi Mária szociológus, miután átvette az Új Köztársaságért díjat, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma elismerését Gyurcsány Ferenctől, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől és Kolber Istvántól, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnökétől, a párt országos tanácsának elnökétől Budapesten, a Sofitel Hotelben, 2020. február 9-én. Gyurcsány Ferenc előzőleg évértékelő beszédet mondott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Úgy ír a magyarokról, mint akik tájékozatlan, buta emberek, akiknek nem lehet önálló véleménye. Mint fogalmaz:

MEGGYŐZŐDÉSEM SZERINT A MAGYAR LAKOSSÁG DÖNTŐ TÖBBSÉGE NEM TUDJA, HOGY MIT JELENT A "SZANKCIÓ" KIFEJEZÉS, FOGALMA SINCS, HOGY MIT FED A "NYERSANYAGOKRA", "NUKLEÁRIS FŰTŐELEMEKRE" VONATKOZÓ SZANKCIÓ.

Vagyis „meggyőződése", hogy a magyarok nincsenek, nem lehetnek tisztában olyan fogalmakkal, amelyektől egész Európa hangos az elmúlt hónapokban, és amelyek aktívan befolyásolják a magyarok életét, hiszen mindenki a saját bőrén érzi.