Szijjártó Péter: Tízezer tonna gabonával enyhítenénk a szudáni válságot, de még mindig Kijevre várunk

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Magyarország tavaly 3,5 millió dollárt adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására a szudáni humanitárius válság enyhítése érdekében, de máig nem történt semmi, várják az engedélyeket Kijevtől - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen szerdán New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szudáni helyzettel foglalkozó ülésen emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly 3,5 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot adományozott a Világélelmezési Programnak (WFP) a "Gabona Ukrajnából" kezdeményezés keretében, hogy ebből tízezer tonnányi ukrán gabonát szállítsanak le Szudánnak a humanitárius helyzet enyhítése céljából.

- szögezte le, sérelmezve az ügyben látható tétlenséget.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Attila

"Sajnos továbbra is az ukrán hatóságok engedélyére várunk. Amennyiben az megérkezik, akkor ezt a tízezer tonna gabonát Ukrajnából magyar költségvetési forrásból el tudják szállítani Szudánba, és akkor legalább valamit lehet enyhíteni az élelmezési válságon" - mondta.

"Ott van tízezer tonna, azaz tízmillió kilogramm gabona, ott van a pénz, ki lett fizetve, mégis éhínségtől szenvednek Szudánban"

- fogalmazott.

Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta: "azokba az országokba kell szállítani a gabonát, amelyek rászorulnak, s nem azokba a régiókba, ahol ez a kereskedelem megzavarhatja a helyi piacot".

- összegzett.

A miniszter arra is kitért, hogy hazánk súlyos aggodalommal tekint minden fejleményre, amely egyes térségek destabilizációjával járhat Afrikában, s ennek nyomán újabb migrációs hullámokkal Európában.
Aláhúzta: az illegális bevándorlók áradata kockázatot jelent a származási, a tranzit- és a célállamok, így az Európai Unió külső határán fekvő Magyarország számára is, amelynek fontos szerepe van a nyugat-balkáni migrációs útvonalon keresztül érkező emberek feltartóztatásában.

Fontosnak nevezte ezért a legfőbb kiváltó okok, vagyis a fegyveres konfliktusok és az éhínség kezelését. Márpedig - mint kiemelte - az élelmezés biztonsága a világ számos pontján veszélybe került az ukrajnai háború, az annak nyomán beszűkült exportkapacitások miatt.