Tömegverekedés volt Oroszlány belvárosában – videó

Vágólapra másolva!
Két részeg férfi kezdett el kötekedni egy háromfős társasággal, majd a fenyegetőzések után össze is verekedtek egymással. Végül az egyik támadót úgy megütötték, hogy elájult.
Vágólapra másolva!

Két részeg férfi tavaly májusban összeszólalkozott egy háromfős társasággal Oroszlányban. A férfiak szidták és fenyegették a társaságot, akik el akartak menni onnan, a támadók viszont követték őket. Mindezt látták a női rokonaik, akik próbálták leállítani őket, de nem sikerült.

Az egyik támadó meglökte a társaság egyik tagját, aki erre kétszer megpróbálta megütni.

Ebből tömegverekedés lett, aminek többen is megpróbáltak véget vetni. Végül az egyik részeg támadót úgy megütötték, hogy elájult és elesett.

Az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat négy férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket közmunkára.