A magyar katonák bárhol és bármikor helytállnak a világban, védik a magyar emberek biztonságát

magyar katona, HM, honvédség
Vágólapra másolva!
A magyar katonák mindig és a világban mindenhol jól teljesítenek a külföldi missziós szerepvállalás során. A Honvédelmi Minisztérium szerint a csádi misszió egy fontos küldetés és tapasztalat lehet nemcsak a magyar katonáknak, hanem nekünk magyaroknak is, hogy lássuk, katonáink minden körülmény között képesek megvédeni Magyarországot és a magyar emberek biztonságát. A Magyar Honvédség fejlesztést, támogatást akar Csádba vinni, hogy az ottani életkörülmények javuljanak, helyben segítsenek az ott élőknek, ezáltal fel se merüljön az a gondolat az ottaniakban, hogy elinduljanak az Európai Unió felé. Ezáltal a magyar katonák segíthetnek abban, hogy újabb tömegek ne induljanak meg Európa felé. A tárca szerint fejlesztés, támogatás nincs biztonság nélkül, ezért is van szükség a katonai szerepvállalásra. A balkáni, balti missziókban is jól teljesítenek katonáink, ráadásul rendkívüli sikereket tudunk felmutatni. Eddig is számtalan misszióban vettek részt magyarok, és Dr. Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót. Jelenleg közel 800 katonánk szolgál távol a hazájától, 3 földrész 14 országában, 9 különböző misszióban.
Vágólapra másolva!

Miért küldünk magyar katonákat Csádba?

A mostani csádi misszió célja Csád stabilitásának, ezáltal Európa és Magyarország biztonságának erősítése, az Afrika felől fenyegető újabb migrációs hullámok fékezése. A magyar katonák jelenléte erősíti a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint segítik a Hungary Helps Programban zajló humanitárius segítségnyújtás és helyi fejlesztések zavartalanságát – közölte korábban a Honvédelmi Minisztérium.

Csád az egyik olyan Száhel-övezetbeli ország, amely ha összedől, tömegek indulnak meg Európa felé, és már így is nehezen birkózik meg Európa ezzel a kihívással, de a magyar katonák ezzel is hozzájárulnak a térség, hazánk és Európa stabilitásának garantálásához.

A magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy a bajt helyben kell kezelni, megoldani, nem pedig importálni, és Európába hozni.

A Magyar Honvédség fejlesztést, támogatást akar Csádba vinni, hogy az ottani életkörülmények javuljanak, helyben segítsenek az ott élőknek, ezáltal fel se merüljön az a gondolat az ottaniakban, hogy elinduljanak az Európai Unió felé. Ezáltal a magyar katonák segíthetnek abban, hogy újabb tömegek ne induljanak meg Európa felé.

A veszélyek korát éljük

A tervezett magyar katonai misszió katona-szakmai szempontból is jelentősnek számít, mivel a térségben jelen lévő más nemzetekkel együttműködésben, de önálló magyar szerepvállalásként indulhat el. A csádi katonai misszió bejelentésekor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta:

Ezt az álláspontot korábban Orbán Viktor miniszterelnök rögzítette: tehát a veszélyek korát éljük, ezért is fontos a katonai missziók indítása, a magyar katonák külföldi szerepvállalása. A miniszter hangsúlyozta, hogy

Magyarország kész további feladatokat vállalni Európa és Magyarország biztonságának megerősítéséért.

A csádi katonai misszió indítása tehát azért fontos, mert a Száhel-övezetben lévő Csádnak kulcsszerepe van az afrikai migráció megfékezésében. Amennyiben Csád instabillá válik, akkor teljesen átszakadhat a migrációs gát Európa felé. A miniszter szerint mivel nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van, a magyar kormány úgy döntött, hogy komplex támogatást nyújt az országnak; az elmúlt hetekben a Hungary Helps Program keretében humanitárius és fejlesztési központ nyitását készítette elő, illetve több héten át orvos- és humanitárius misszió segítette a helyiek ellátását.

Brüsszel továbbra sem foglalkozik érdemben a migrációval

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a brüsszeli bevándorláspárti politika nagy bajt hozott Európára, a bevándorlók tömege biztonsági kockázattal és terrorizmussal fenyegeti Európát. Hozzátette: erre az izraeli-gázai események és a brüsszeli terrortámadás európai következményei is figyelmeztetnek, a bevándorlókkal együtt a közel-keleti konfliktusok Európa nagyvárosaiban is megjelentek, erőszakos tüntetések indultak.

– fogalmazott a minisztérium közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Jelenleg közel 800 katonánk szolgál távol a hazájától, 3 földrész 14 országában, 9 különböző misszióban Forrás: Kristof Galgoczi Nemeth/G.N.K.

A kormány benyújtotta a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek

A kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium (HM) benyújtotta az Országgyűlésnek a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatát – közölte a tárca szerdán az MTI-vel. A minisztérium kiemelte, hogy a mostani határozati javaslat benyújtásával a kormány arra tesz javaslatot, hogy

2024 tavaszán egy legfeljebb 200 fős katonai missziót is indítson Csádba annak érdekében, hogy megfékezzük a migrációt, segítsük a terrorizmus elleni küzdelmet, és támogassuk a humanitárius segítségnyújtást.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a tervezett magyar katonai misszió katonaszakmai szempontból is jelentősnek számít, mivel a térségben jelen lévő más nemzetekkel együttműködésben, de önálló magyar szerepvállalásként indulhat el – közölte a HM.

Magyar katonáink a balti légtér védelmében is részt vesznek

A NATO-szövetségesek 2004 óta négy hónapos váltásokban, rotációban védik a balti államok légterét. A feladatban időről időre való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét.

Magyarország a NATO értékes tagja és nem csupán a tagság előnyeit akarja élvezni, hanem hozzájárul a NATO kollektív védelméhez, ennek értelmében

a magyar légierő 2015 és 2019 után 2022-ben, már harmadik alkalommal teljesített szolgálatot a Baltikumban, vezető nemzetként.

A tervezett magyar katonai misszió katona-szakmai szempontból is jelentősnek számít, mivel a térségben jelen lévő más nemzetekkel együttműködésben, de önálló magyar szerepvállalásként indulhat el. A csádi katonai misszió bejelentésekor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta: a veszélyek korát éljük. Már két súlyos fegyveres konfliktus is zajlik, és milliószámra özönlenek a migránsok Európába Afrikából és a Közel-Keletről Forrás: Szovathy Kinga

Az ukrajnai háború miatt a Baltikum biztonsága kiemelt figyelmet kap, ezért a felelősség is értelemszerűen megnőtt a korábbiakhoz képest. A Magyar Honvédség jelezte szándékát, hogy 2025-ben újra részt szeretne venni Magyarország a Baltikum légtérellenőrzésében.

Jelenleg közel 800 katonánk szolgál távol a hazájától, 3 földrész 14 országában, 9 különböző misszióban.

Magyar parancsnok vezeti majd a balkáni missziót

Hazánk 1995 óta vesz részt a balkáni szövetségesi műveletekben. 2010-től kezdve Magyarország tábornoki szinten támogatja az EUFOR Althea-művelet vezetését. 2010 januárjától 2023 márciusáig Magyarország biztosította az EUFOR ALTHEA művelet törzsfőnöki beosztását (dandártábornok). 2024 januárjától pedig magyar parancsnok vezeti majd az EUFOR Althea-műveletet Szarajevóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábban elmondta:

a magyar kormány egyik prioritása a Nyugat-Balkáni régió stabilitásának megőrzése, hiszen a térség országai fontos szerepet játszanak az illegális migrációs hullámok féken tartásában.

Magyarország évtizedek óta részt vesz a regionális nemzetközi katonai missziókban, amelyek között az egyik legfontosabb az Európai Unió EUFOR ALTHEA művelete Bosznia-Hercegovinában. A miniszter aláhúzta: a magyar katonák katonaszakmai és szövetségesi szerepvállalásának egyik legnagyobb elismerése, hogy számos alkalommal tölthettek már be vezető pozíciót a térség misszióiban.

Dr. Sticz László vezérőrnagy személyében tehát 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót.

Dr. Sticz László vezérőrnagy Forrás: HM Zrínyi

A vezérőrnagy kinevezését az EU Katonai Tanácsa és Hubert Cottereau altábornagy, a NATO műveleti parancsnokságának törzsfőnök-helyettese, egyben az ALTHEA művelet EU műveleti parancsnoka is támogatta – emelte ki a miniszter. Dr. Sticz László vezérőrnagy jelenleg a Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka. Eddigi pályafutása során szolgált már a Nyugat-Balkáni Hadszíntéren, valamint a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságán is, így hazai és külföldi beosztásai ellátása során átfogó tapasztalatokat szerzett a haderőfejlesztés és -tervezés területein.

A Magyar Honvédség 2024-től az EUFOR ALTHEA parancsnoki és egyes kulcsbeosztásai, valamint az eddig is biztosított erők mellett további erőkkel is hozzájárul a művelethez, a többi között helikopteres légiszállítási és légi kiürítési képességgel, úgynevezett „ROLE-1" (műveleti területen katonaorvosok által biztosított) egészségügyi ellátási szint képességgel, tűzszerész csoporttal, robbanóanyag kereső kutyás képességgel, és katonai rendész csoporttal.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!