Karácsony Gergely ismét elmenekült a sajtó elől

Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Miközben egyre több kérdés merül fel Karácsony Gergely egyik legfőbb bizalmasával, Tordai Csabával kapcsolatban, addig a főpolgármester mindig elmenekül a sajtó munkatársai elől. Karácsonyt szerdán sem lehetett kérdezni, mivel kerülőúton ment be a Fővárosi Közgyűlés ülésére. 
Vágólapra másolva!

A 99 Mozgalom illegális külföldi finanszírozásának ügyével kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott információk ismét rendkívül kellemetlen helyzetbe hozták Budapest főpolgármesterét, a botrány ugyanis nemcsak őt érinti, hanem olyan személyeket is, akik a polgármesteri hivatal apparátusába tartoznak.

Karácsony Gergely folyamatosan menekül a sajtó kérdései elől Forrás: Mirkó István

A Magyar Nemzet azt szerette volna megkérdezni Karácsony Gergelytől, hogy tervezi-e a bizalmasa, Tordai Csaba munkájának felfüggesztését, amíg eljárás folyik ellene, azonban nem kaptak választ, ugyanis a főpolgármester már hosszú hónapok óta egy hátsó bejáraton keresztül érkezik az ülésterembe, így megkerülve a sajtó munkatársait.

Tordai Csaba jelenleg annak ellenére is folytathatja a munkáját a főpolgármester jogi tanácsadójaként, hogy biztosra vehető: a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom ügyében zajlott házkutatás néhány nappal ezelőtt az ügyvédi irodájánál.

Bizonyítékokat foglaltak le

Mint arról az Origo is többször beszámolt, az ügyészség is megerősítette, hogy a NAV nyomozói valóban kiszálltak egy budapesti ügyvédi irodához, ahol a többek között költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás részeként – ügyész jelenlétében – bizonyítékokat foglaltak le. A Fővárosi Főügyészség válaszából is az derült ki, hogy a 99 Mozgalom gyanús finanszírozása miatt tartott házkutatást Tordai Csaba ügyvédi irodájában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Egy szemtanú pedig azt írta, hogy a Vécsey utca 4. számnál jelentek meg a hatóság emberei, egy ügyvédi irodánál.

Az interneten elérhető címkeresők szerint erre a címre a Bajnai Gordonnal is jó viszonyt ápoló Tordai Csaba ügyvédi irodája van bejegyezve.

Az adóhatóság konkrétan azt írta, hogy „a NAV munkatársai büntetőeljárás keretében, adományládákba gyűjtött mikroadományokkal összefüggésben kutattak és foglaltak le bizonyítékokat egy budapesti ügyvédi irodában". Ebből pedig az következik, hogy a 99 Mozgalom homályos finanszírozásával kapcsolatban történt a házkutatás Tordainál.