Szijjártó Péter: Magyarország elítéli a vallásukat gyakorló Fülöp-szigeteki katolikusokat ért támadást

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. november 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarország elítéli a Fülöp-szigeteken vasárnap reggel történt támadást és gyorssegélyt juttat el a sérültek és elhunytak rokonai számára - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter emlékeztetett: vasárnap reggel a Fülöp-szigeteki Marawi városában robbantásos merénylet történt egy katolikus istentiszteleten,

amelynek során a hívek közül legalább négyen életüket vesztették, sokan pedig megsérültek.

Ezer éves keresztény országként következetesen kiállunk a keresztényekért a világ minden pontján és a legmélyebben elítéljük a vallásukat gyakorló katolikusokat ért támadást, amelyre ráadásul advent első vasárnapján került sor - írta bejegyzésében a tárcavezető.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy Magyarország együttérez az érintett családokkal és ötmillió forintos gyorssegélyt juttat el a sérültek és elhunytak rokonai számára a Fülöp-szigeteki Katolikus Karitászon keresztül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!