Borzalmas tragédia a Mammut bevásárlóközpontban

Mammut bevásárlóközpont
A Mammut bevásárlóközpontban is szólnak majd a hangszórókból a versek a magyar költészet napján.
Vágólapra másolva!
A budapesti Mammut I. bevásárlóközpontban egy ember a mélybe vetette magát vasárnap délelőtt a Bors információ szerint. 
Vágólapra másolva!

A lap azt írja, Budapesten, a Mammut I. bevásárlóközpontban valaki a mélybe vetette magát vasárnap délelőtt. A zuhanást nem élte túl. Feltételezhető, hogy az illető öngyilkosságot követett el.

Nem ez volt az első eset ebben a bevásárlóközpontban. Május végén egy férfi ugrott a mélybe a plázában, ő zuhanás közben kis híján ráesett egy családanyára. Tavaly februárban egy idős asszony zuhant ki az üzletközpont negyedik emeletéről, 2020 őszén pedig a Mammut II-ben vetette le magát egy ember a legfelső emeletről.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!