Húsklopfolóval verte fejbe a testvérét egy győri férfi

húsklopfoló (illusztráció)
húsklopfoló (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Egy 22 éves győri férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítottak meg amiatt, amit a bátyjával tett.
Vágólapra másolva!

Január 11-én éjfél körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a győri Határúton egy családi vita során egy férfi megsérült. A helyszínen derült, ki, hogy egy 22 éves férfi és a testvére veszekedett amiatt, mert a 23 éves áldozat

házuk egyik folyosóján nem kapcsolta le a villanyt.

A fiatalabb férfi annyira dühös lett, hogy bement a konyhába, felkapta a húsklopfolót és többször fejbe csapta vele a bátyját.

Amíg az áldozat életveszélyes állapotban kórházba került, addig a rendőrök a helyszínen elfogták a 22 éves támadót.

húsklopfoló (illusztráció) Forrás: Police.hu

A férfit bevitték a kapitányságra, ahol életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a nyomozást az ügyben, amelynek iratait a napokban küldték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség ügyészeinek vádemelési javaslattal.