Pápalátogatás: Budapesten több kerületben is forgalomkorlátozás lesz

SEMJÉN Zsolt; FERENC pápa; ERDŐ Péter bíboros prímás egyházi vezető érsek Közéleti személyiség foglalkozása KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY Liszt Ferenc repülőtér miniszterelnök-helyettes pápa politikus SZEMÉLY
Budapest, 2021. szeptember 12. A Miniszterelnökség által közreadott képen Ferenc pápa megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. Balról Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b2). MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
Vágólapra másolva!
A Ferenc pápa látogatása kapcsán elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozásokról tájékoztatott a Rendőrség honlapja.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatta az autósokat, hogy az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe a főváros területén.

Azon autók tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkolnak, és autójukat elszállítják, a 06-80-180-780-as zöldszámon kérhetnek információt teendőikről.

A telefonszám 2023. április 30-án 24 óráig üzemel.

Forrás: Mti

Tilos megállni:

2023. május 10-én 20 óráig a Budapest V.,

Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig,

Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig,

Falk Miksa utca páros oldalán a 4. számig,

Alkotmány utca páratlan oldalán a Honvéd utcától a Szemere utcáig,

Széchenyi felső rakparton a Zoltán utcától a Széchenyi felső rakpart 8. számig.

2023. április 24-én 0 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,

Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Honvéd utcáig.

2023. április 24-én 0 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,

Szent István tér mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig.

2023. április 25-én 22 órától 2023. május 3-án 20 óráig a Budapest V.,

Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig,

Stollár Béla utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Balassi Bálint utcáig.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 14 óráig a Budapest I., IX. és XI.,

Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,

Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,

Dombóvári út mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,

Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,

Műegyetem felső rakpart teljes területén,

Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,

Szent Gellért téren,

Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 22 óráig a Budapest V. és VII,

Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,

Sas utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,

Károly körút mindkét oldalán,

Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és az Andrássy út között.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 18 óráig a Budapest I., V. és XII.,

Döbrentei téren az Erzsébet híd alatt,

Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,

Szabad sajtó út mindkét oldalán,

Kossuth Lajos utca mindkét oldalán.

Gyimes utca páros oldalán a Stromfeld A. utcától 100m hosszan.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest I., IX., XII., XIX. és XX.,

Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között,

Nagykőrösi út mindkét oldalán az Autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,

Nagykőrösi út főpályáján (M5 bevezető),

Nagykőrösi út MOL kút főpálya felőli oldalán,

Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,

Gyáli út főpályáján (M5 bevezető),

Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,

Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,

Atilla úton a Dózsa György tér mellett,

Dózsa György tér teljes területén,

Palota út mindkét oldalán,

Dísz tér teljes területén,

Szent György utca mindkét oldalán,

Szent György téren,

Hegyalja út mindkét oldalán az Erzsébet híd és az Alkotás utca között,

BAH csomóponti felüljáró alatt az Alkotás utcától az Erzsébet híd felé,

BAH csomópont OMV kút útpálya felé eső oldalán,

Jagelló út mindkét oldalán az Alkotás utca és az Apor Vilmos tér között,

Apor Vilmos téren,

Stromfeld Aurél út mindkét oldalán,

Márvány utcai visszafordítón a Királyhágó utca felé,

Németvölgyi út 56. szám előtt a járdán.

Forrás: Mti

2023. április 26-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,

Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Szalay utcáig.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 12 óráig a Budapest XII.,

Orbánhegyi út mindkét oldalán a Stromfeld Aurél út és az Istenhegyi út között,

Istenhegyi út mindkét oldalán az Orbánhegyi út és a Költő utca között,

Költő utca mindkét oldalán az Istenhegyi út és a Mátyás király út között,

Mátyás király út mindkét oldalán a Költő utca és a Csillagvölgyi út között.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest VII.,

Rózsák tere mindkét oldalán a Péterfy Sándor utcától a Dohány utcáig,

Rózsák tere mindkét oldalán - Dohány utcánál - a Rózsa utcától az Izabella utcáig,

Dohány utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,

Péterffy Sándor utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,

Izabella utca mindkét oldalán a Dohány utca és a Hutyra Ferenc utca között.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és VI.,

Bajcsy Zsilinszky út mindkét oldalán az Andrássy úttól a Nyugati térig.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest VII.,

Damjanich utca 50. szám előtt 30 méter hosszan.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 20 óráig a Budapest VII., VIII, XI. és XIV.,

Rákóczi út mindkét oldalán,

Szövetség utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Dohány utca között,

Szövetség utca 20. szám előtt,

Dohány utca 88. szám előtt,

Dohány utca mindkét oldalán a Szövetség utca és az Alsó erdősor között,

Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között,

Kerepesi út mindkét oldalán a Baross tér és az Ifjúság útja között.

Fadrusz utcában a Villányi úti csomóponttól mindkét oldalon 20m hosszon,

Dembinszky utcában a Nefelejcs utcai csomópont után jobb oldalon 20m hosszon.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest XIV.,

Ifjúság útja mindkét oldalán a Dózsa György úttól a Stefánia útig,

Stefánia út mindkét oldalán – szervizút is – a Hungária körúttól a Szobránc közig,

Budapest Sportaréna – Hungária körút – Volánbusz végállomása.

2023. április 28-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,

Báthory utca mindkét oldalán a Szemere utcától a Vértanúk teréig,

Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig.

2023. április 29-én 0 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest VII. és XIV.,

Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utcától a Kerepesi útig.

A cikk folytatódik, kérjük lapozzon!