Letörte a vasúti sorompót egy terepjárós Búcsúszentlászlón

sorompó
A letört sorompó
Vágólapra másolva!
A rendőrség a lakosság segítségét kéri annak a sofőrnek a megtalálásához, aki letört egy vasúti sorompót Búcsúszentlászlón.
Vágólapra másolva!

A zalaegerszegi rendőrök a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozásból eddig az derült ki, hogy egy ismeretlen sofőr, egy ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg szürkés színű terepjáróval Búcsúszentlászlón, az Arany János utcában autózott 2023. április 29-én 20 óra 30 perc körül Nemessándorháza irányából a faluközpont felé.

A sofőr a vasúti átjáróhoz érve, a leengedett állapotban lévő csapórudat letörte, majd elhajtott.

A letört sorompó Forrás: police.hu

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében azt kérik a rendőrök, hogy az ismeretlen sofőr, vagy aki látta a balesetet, továbbá arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-92-311-150-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.