Elszánt magyargyűlölők is vizsgálódtak hazánkban

Gwendoline Delbos-Corfield a été élue eurodéputée EELV
Gwendoline Delbos-Corfield a été élue eurodéputée EELV
Vágólapra másolva!
Szinte már szokássá vált, hogy az Európai Parlament delegációt küld hazánkba, hogy az EU-s pénzek felhasználását, a jogállamiság helyzetét vagy egy állítólagos kémbotrányt vizsgálják ki. Emlékezetes, hogy az EP Pegasus-vizsgálóbizottsága idén februárban, a LIBE-bizottság pedig 2021-ben járt Magyarországon, ám a vádaskodáson kívül semmit nem tudtak felmutatni a magyargyűlölő brüsszeli politikusok. A 2017-es OLAF-küldöttség pozitívan számolt be hazánkról.
Vágólapra másolva!

Sokadik alkalommal érkezik Magyarországra a baloldali többségű Európai Parlamentből (EP) bizottsági delegáció vizsgálódni - írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert, május 15–17. között az EP költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja az uniós támogatások felhasználását ellenőrzi hazánkban.

Legutóbb nem olyan régen, február 20–21-én járt hazánkban ilyen testület: a Pegasus-bizottság a baloldalhoz köthető NGO-k tagjaival találkozott. A 2021 nyarán kirobbant Pegasus-üggyel a baloldali média a magyar kormányt vette össztűz alá, miután azt állították, hogy az izraeli kémprogrammal a kormány ellenzéki szereplőket figyel meg.

Korábban a közismert magyargyűlölő, Gwendoline Delbos-Corfield is vizsgálódott hazánkban. Forrás: EELV Rhône/Eelv Rhône

Az ügyet kivizsgáló bizottság tagjaként Magyarországra érkezett Sophie in 't Veld, a Renew EP-frakció képviselője – ennek a frakciónak a tagja a momentumos Cseh Katalin –, aki a látogatás végén felszólította a magyar kormányt, hogy gyorsan rendezze a helyzetet, mivel Magyarország az EU része, és be kell tartania a közösség szabályait.

A holland liberális politikus elszánt kritikusa hazánknak, már 2016-ban a kormányt bírálta a szigorú migrációs álláspontért.

Akkor a magyarországi kvótanépszavazást támadta párttársaival az Európai Bizottságnál, mondván: az nem fér össze az uniós joggal, s megtéveszti az embereket.

Sophie In 't Veld egyébként szerepel Soros György egyik szervezetének a „megbízható" EP-képviselőket tartalmazó listáján.

In 't Veld mellett egy másik közismert magyarellenes brüsszeli politikus is tagja volt a Pegasus-bizottságnak: Gwendoline Delbos-Corfield egy budapesti és a brüsszeli önkormányzat által szervezett, Városok a jogállamiságért című konferencián sajtóbeszámolók szerint azt állította: a magyar kormány szervei, a titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak.

A francia zöldpárti EP-képviselő később korrigálta kijelentéseit, mert szerinte pontatlanságokat fogalmazott meg. Megjegyzendő, hogy Delbos-Corfield volt annak a hazánkat elítélő EP-jelentésnek is a szerzője, amelyet tavaly szeptemberben fogadott el az Európai Parlament balliberális többsége.

Ezt megelőzően, 2021 őszén a Delbos-Corfield vezette LIBE- (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottság jogállamisági kérdésekben akart hazánkban vizsgálódni. Az akkori látogatást követően a magyarellenes politikus hangot adott azon véleményének, hogy szerinte 2018 óta jelentősen romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon.

A LIBE-delegáció főleg kormánykritikus és baloldali politikusokkal, civil szervezetekkel és médiaszemélyiségekkel találkozott.

Egyeztettek Karácsony Gergellyel, Jakab Péterrel és Fekete-Győr Andrással is, sőt Gyurcsány Ferenc is vendégül látta őket egy beszélgetésre. Megjegyzendő, hogy a LIBE-küldöttség magyar tagja volt Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője is.

Még 2017 szeptemberében látogatott hazánkba az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), hogy ugyancsak az EU-s pénzek felhasználását szemlézzék, az unió által finanszírozott beruházásokat keressenek fel és a kormányzati döntéshozókkal folytatott megbeszélések mellett nemzetközi civil szervezetek képviselőivel találkozzanak.

A delegáció – többek között – az M4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyekkel is foglalkozott, ám mint kiderült, azok a szerződések, amelyek korrupciógyanút keltettek, mind a 2002 és 2010 közötti szocialista–liberális időszakból származtak.

Ráadásul a 2017-es OLAF-delegáció vezetője, Ingeborg Grassle akkor leszögezte, hogy sok pozitív változást tapasztaltak Magyarországon, hazánkat pedig modern, sikeres tagállamnak nevezték.