Rétvári Bence: Háborús időkben a háborúból ki kell maradni

RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2023. március 2. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszél a pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2023. március 2-án. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Háborús időkben a háborúból ki kell maradni, és a magyarságért minden keretek között ki kell állni - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a zebegényi Trianon-emlékműnél vasárnap, a nemzeti összetartozás napján mondott beszédében.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, azt mondta:

akinek a határon túli magyarok nem fontosak, annak egy idő után a határon inneni magyarok sem fontosak.

A magyaroknak mindig össze kell fogniuk,

- fogalmazott az államtitkár. Felidézte, hogy 103 éve a magyar vezetők nem álltak ki a magyarokért, hanem mások jóindulatára bízták, mi lesz a jövője az erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi magyaroknak.

- figyelmeztetett. Rétvári Bence szavai szerint nem azon múlt Magyarország területi vesztesége, hogy a hadszíntereken ki hogyan veszített, hanem azon, hogy kinek a kormánya állt ki a saját országáért a tárgyalások alatt, és kiét hívták el, kiét nem.

Az államtitkár felidézte: a Tanácsköztársaság vezetőivel nem voltak hajlandóak szóba állni, 133 napig nem hívták el a kormányt, ami rengeteg időveszteséget jelentett, Károlyi Mihályék pedig a magyar érdekek védelme helyett az Antant jóindulatára számítottak.

Minden engedményt megadtak számára, mindenki követelését elfogadták, "mert akkor majd jóindulattal fognak viseltetni irántunk", gondolták Károlyiék.

Mint emlékeztetett, Németország 70 ezer, Ausztria 40 ezer, Magyarország 180 ezer négyzetkilométert veszített.

- fogalmazott. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy az I. világháború kitörése előtt egy hónapnyi gondolkodási idejük volt Európa vezetőinek, Európa nemzeteinek, hogy elgondolják, akarnak-e egy háborúba belekeveredni vagy sem, és végül akkor belekeveredtek. A kétoldalú konfliktus, egy helyi konfliktus, két ország, két dinasztia konfliktusa pillanatok alatt más-más európai országokban is háborús helyzetet idézett elő, hiszen az európai országok sorra léptek be a háborúba - mutatott rá.

- fogalmazott a politikus. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy Tisza István az emberéletek védelmével indokolta ellenzését és azzal, hogy nem látott olyan végkimenetelt, amely Magyarország számára előnyös lehetett volna.

- idézte fel az államtitkár. Rétvári Bence hangsúlyozta azt is, a magyaroknak alapvető nemzeti érdeke, és a 20. század alapvető tapasztalata is az, hogy nem szabad háborúba belekeveredniük.

- fogalmazott. Az ünnepi eseményen beszédet mondott Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző is, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás pozitív üzenet az egész Kárpát-medencei magyarságnak: merjünk nagyok lenni, igenis vállaljuk fel a magyarságunkat és az összetartozást.