"Ma telefonon egyeztettem Branko Baciccsal, Horvátország építésügyi miniszterével, akinek személyes szerepvállalása - Jankovics Róbert magyar nemzetiségi képviselőéhez hasonlóan - nélkülözhetetlen volt az ügy rendezése során. Megállapodásunk alapján tehát nincs akadálya az építkezés folytatásának, így a húsz tantermes iskola, valamint a hozzá tartozó tornacsarnok még az idén el is tud készülni" - olvasható a bejegyzésben.
Emlékeztetett arra: a 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként Magyarország az elsők között ajánlotta fel a segítségét a minél gyorsabb helyreállítás érdekében.
A magyar kormány mellett a Mol és más, Horvátországban befektető magyar vállalatok, valamint egyházi és civil szervezetek is rögtön szomszédunk segítségére siettek.
A segítségnyújtás keretében a magyar kormány vállalta, hogy a megsemmisült Petrinjai Általános Iskola helyett új iskolát épít, melyre több mint 8 milliárd forintos adományt ajánlottak fel.
Ugyanakkor komoly problémaként merült fel, hogy az újjáépítésnél még az áfát is ki kellett volna fizeti.
A kérdést hosszú ideig nem sikerült rendezni, azonban a kitartó tárgyalások eredményre vezettek - közölte a közösségi oldalon a magyar diplomácia vezetője.