Üzletembernek adva ki magát csalt ki milliókat nőktől egy férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy férfi a társkeresőn kezdett el ismerkedni egy nővel, akinek azt hazudta, hogy sikeres üzletember. Ezek után elhitette vele, hogy tragédia történt a családjában, majd erre hivatkozva több millió forintot kért kölcsön. Közben egy másik nővel is elkezdett ismerkedni, akit szintén átvert, tőle is több millió forintot szerzett meg.
Vágólapra másolva!

A 48 éves férfi 2019 augusztusában az egyik társkereső oldalon ismerkedett meg egy nővel, akinek álnéven, német vezetéknévvel mutatkozott be.

Sikeres üzletembernek adta ki magát és azt hazudta, hogy média- reklám- és rendezvényszervező cége van, valamint a családjának van több ezer hektár szőlője, valamint egy neves pincészete.

A férfi a nő bizalmába férkőzött, majd az érzelmeit kihasználva manipulálta.

Pár hónappal később azt hazudta, hogy az apját életveszélyes állapotban vitték a bécsi kórházba. Később azt mondta, hogy az apja meghalt, emiatt az anyja idegösszeomlást kapott.

Ezek után több mint 7 millió forintot kért a nőtől.

Azt hazudta, hogy hatalmas vagyont örökölte, de a százmilliós illetéket nem tudja kifizetni, valamint a testvére kétes üzleti ügyei miatt az adóhatóság zárolta a családi vagyont.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Közben a férfi egy másik nővel is ismerkedni kezdett, neki szintén egy sikeres üzletembernek adta ki magát, majd különböző, kitalált családi tragédiákkal elérte, hogy a nő együttérezzen vele.

Ezek után az örökléshez szükséges illetékre hivatkozva 5,5 millió forintot kért a nőtől.

A csaló egyik esetben sem tervezte visszafizetni a pénzt.

Az ügyészség csalással vádolja a férfit és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre és pénzbüntetésre.

Az Origo megírta, hogy korábban egy másik férfi is csapott be társkeresőn megismert nőket, egy tatabányai nőtől pedig 2 millió forintot szerzett meg egy csaló. Egy esztergomi férfi nőnek kiadva vert át embereket, egy sarkadi nő pedig egy férfitól szerzett meg milliókat.