A szexuális zaklató Heti Hetes-riporter, Havas Henrik is a tüntikézés szervezői között

Vágólapra másolva!
Havas Henrik is ott lesz a baloldal által szervezett, már most káoszba fulladt tüntetésen. A Heti Hetes egykori tagja mostanában leginkább azért került a címlapokra, mert szexuálisan zaklatta egykori titkárnőjét, Baukó Évát és még rengeteg nőt. Így a Soros György által támogatott propagandisták, az LMBTQ-lobbisták és a bukott celebek mellett most már szexuális zaklató is csatlakozik a szervezők díszes társaságához.
Vágólapra másolva!

Havas Henrik annak ellenére ragaszkodik továbbra is a tanár úr megnevezéshez, hogy az újságíró szakmában a fizetős Havas-iskolában végzettek többsége már letagadja, hogy odajárt. Havasnak azonban a tanár úr mellett volt egy gúnyneve is, méghozzá az Őrmester. 

Ugyan ő ezt azzal magyarázta, hogy rendkívül szigorú és precíz, a valóság viszont az, hogy a taxisofőrből lett bumfordi fiatalember már elmúlt 30 éves, amikor a hetvenes évek végétől rakétaként kezdett szárnyalni a karrierje. Meglepően fontos politikai műsorokat bíztak rá a Kádár-rendszerben, egyre-másra. Havas trükkje egyszerű volt: ott piszkálni a rendszert, ahol szabad, ahol nem fáj senkinek. A „nagy” kérdés az, hogy honnan tudta az Őrmester, hogy kit szabad bántani és kit nem.

Abban ugyan nem lehetünk biztosak, hogy az Őrmester honnan szerezte információit, abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy nőket zaklatott szexuálisan, többek között korábbi munkahelyén, az ATV-nél is, ahonnét elzavarták. Néhány héttel azt követően, hogy kiderült, Havas Henrik zaklatta Baukó Évát, a csatorna vizsgálatot rendelt el. Baukót Havas Henrik anális szexre akarta kényszeríteni, de fenyegetőzött is: azt mondta a fiatal lánynak, hogy tönkreteszi majdani karrierjét, ha nem engedelmeskedik.

Molnár Anikó is arról számolt be, hogy Havas Henrik zaklatta, egy alkalommal erőszakkal meg is csókolta a nőt, de volt olyan alkalom is, hogy Havas vibrátort vett neki ajándékba, hogy így provokálja.

Az ATV vizsgálata idején egyébként előkerült egy régebbi show-műsor felvétel, amikor Havas Henrik Görög Zitát fogdossa, és Görög Zita kifejezetten tiltakozik ez ellen. Emellett még több olyan eset is volt, ahol Havas nőket zaklatott, azonban azok a nők nem akartak a nyilvánosság elé állni.