Döbbenetes: halálos játék terjed a gyerekek között Zalaegerszegen
![autós, autós, gyerekek](https://cdn.origo.hu/2024/02/eOGhU-vPOGurJhsygheasL4am32CQcF3qxdWceKK0Lo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmMTdmM2YxZmVmODQyOTdhNGRhNGIzZGY3N2ZiNGY1.webp)
A Bors szerint megrettentek a zalaegerszegi autósok, amikor többek is figyelmeztették őket arra, hogy a város egyik pontján elképesztő és igencsak baleset-és életveszélyes játékot űz pár fiatal. Elmondások szerint
a Berzsenyi úton, az egyik parkoló közelében állva három kamasz azzal szórakozik, hogy az érkező autósok elé ugrál, majd nevetve elfutnak.
A helyiek úgy tudják, hogy a fiatalok egy közeli parkolóhelynél, a vasúti töltés alatt ácsingóznak, majd innen, a bokros és fás területről ugranak ki a mit sem sejtő, majd halálra rémülő sofőrök elé.
Az esetet már többen is jelezték, hozzátéve, hogy az életveszélyes szórakozást űző fiatalokat nem csak itt látták, hanem a város más pontjain is, volt, aki elvileg alig egy kilométeres sugarú körön belül, egy másik útszakaszon futott bele a meggondolatlan tinikbe. Bár többek szerint az esetet jelezték, vagy jelzik majd a rendőrségnek, amikor a Bors felkereste az illetékes kapitányságot, kiderült, hogy ez eddig még nem történt meg:
az illetékes Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra ezidáig nem érkezett bejelentés, rendőri intézkedésre nem került sor, eljárás nincs folyamatban
- közölte kérdésükre Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az autósok azonban egyre óvatosabbak, ugyanis nem ritkák a gyermekcsínynek gondolt, de valójában legalább baleset, de sokszor inkább életveszélyes húzások. Korábban ugyanis már megesett, hogy puszta heccből betondarabokkal torlaszolták el gyerekek a budapesti 3-as villamos útját, vagy éppenséggel jó ötletnek tartották a tinik, hogy vonat elé ugrálva bizonyítsák bátorságukat. Sok autós ezért már a fedélzeti kamerára esküszik.
Én nemrégiben szereltettem be, mert az úton annyi a hülye, hogy már kihajtani sem merek lassan. Bármi történhet, még a legrosszabb is. És ha nincs tanú, akkor nagy lehet a baj. Jobb a békesség, inkább szereztem egy kamerát
- sommázta egy helyi férfi.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK