Tovább tombolnak Budapest utcáin a szélsőbaloldali terroristák - videók

Vágólapra másolva!
A 27 éves Ny. Tamás, Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka verte szét a Fidesz józsefvárosi irodáját. Az újabb szélsőbaloldali támadás kapcsán érdemes felidézni, hogy nemrégiben bűnszervezetben való részvétel miatt ítélték el a 30 éves Tobias Edelhoffot, a hírhedt német szélsőbaloldali terrorrohamosztag, a Hammerbande kiképzőjét a tavaly februári budapesti embervadászat miatti per előkészítő ülésén. Elvtársai, a 39 éves olasz Ilaria Salis és a német Anna Christina Mehwald tagadja a vádakat, utóbbi még azt is, hogy a Hammerbande tagja volna. A vád szerint mindhárman részesei voltak a tavaly februári budapesti támadásnak. Mint korábban többször is beszámoltunk róla, tavaly februárban szó szerint embervadászatot folytattak Budapest utcáin a nemzetközi szélsőbaloldal aktivistái.
Vágólapra másolva!

Mára hivatalosan is kiderült, amit eddig is tudtunk: szélsőbaloldali antifa bűnöző verte szét a józsefvárosi Fidesz-irodát – írta közösségi oldalán Kocsis Máté szerdán. A Fidesz frakcióvezetője szerint Ny. Tamás (netes összevetések alapján: Nyulasi) 27 éves, Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt.

A múlt heti erőszakos támadás után is tudni lehetett, hogy Pikó András közlésével ellentétben nem egy józsefvárosi dühös átlagpolgár az elkövető, hanem a helyi baloldal aktivistája, ezért is volt képmutató a polgármester eljárása és kommunikációja.

A sunyi támadást elkövető Nyulasi Tamás, Jámbor mozgalmának tagja. Közös fotók, akciók és közösségi médiás kapcsolatok tanúskodnak erről.

A legújabb szélsőbaloldali támadás kapcsán érdemes felidézni, milyen brutális akciókat hajtottak végre a szélsőbaloldali terroristák. 

Fegyházbüntetés és kiutasítás

Három év fegyházbüntetésre ítélte a három, külföldi állampolgárságú vádlott egyikét, egy német férfit a tavaly februári budapesti szélsőbaloldali támadások ügyében hétfőn, előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszék. A szervezet sajtóosztálya azt közölte: az előkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott ismerte be a váddal egyezően a bűnösségét, és a tárgyaláshoz való jogáról is lemondott, így a bíróság az esetében ítéletet hirdetett.

 

A FÉRFIT BŰNSZERVEZETBEN VALÓ RÉSZVÉTEL MIATT A SZABADSÁGVESZTÉS KISZABÁSA MELLETT 5 ÉVRE KIUTASÍTOTTÁK MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRŐL.

 

A szélsőbaloldali terroristák közül még két nőt vádoltak meg - az egyikük olasz, a másik német - bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, illetve bűnszervezetben való részvétel bűntettével; esetükben az eljárás a későbbiekben tárgyaláson folytatódik.

Magyarországot is lángba borítanák a szélsőbaloldali terroristák Forrás: FACEBOOK/GEORGE SPÖTTLE

 

Szélsőbaloldali embervadászat

Mint korábban többször is beszámoltunk róla, tavaly februárban szó szerint embervadászatot folytattak Budapest utcáin a nemzetközi szélsőbaloldal aktivistái. Az első támadás február 9-én történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolcfős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A sértettek közül ketten súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, töréses sérülést szenvedtek.

A következő támadás másnap, február 10-én történt, akkor a XI. kerületben, Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit a nyugat-európai szélsőbaloldali mozgalom tagjai követtek el több napon keresztül Budapest utcáin.

Az embervadászat kapcsán eddig három személyt kerítettek kézre a hatóságok: egy olasz nőt bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, két német állampolgárt – egy férfit és egy nőt – bűnszervezetben részvétellel vádoltak meg. Egyiküket ítélték el.

Gyorsan léptek a magyar hatóságok 

Fontos felidézni, hogy a brutális szélsőbaloldali támadást követően a bűncselekmény-sorozat felgöngyölítésére létrehozott nyomozócsoport a külföldi hatóságokkal szorosan együttműködve megállapította, hogy

a bűncselekmények elkövetése egy 20 fős elkövetői körhöz köthető, amelyből 17 fő személyazonossága megállapítást nyert.

 

Tavaly október 31-én három gyanúsítottal szemben kívánt a rendőrség vádat emelni, és továbbították az ügyet a Fővárosi Főügyészségre. Az alábbi szélsőbaloldali terroristákkal szemben emeltek vádat:

  • Salis Ilaria a Btk. 459. § (1) bekezdésének 1. pontja szerinti, bűnszervezetben elkövetett 3 rendbeli, a Btk. 164. § (1) bekezdésbe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerint minősülő, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt.
  • Edelhoff Tobias és Anna Christina Mehwald a Btk. 321.§ (1) bekezdésébe ütköző bűnszervezetben részvétel bűntette miatt.

Az ügyben bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt 14 gyanúsítottal szemben belföldi elfogatóparancsot bocsátottak ki, továbbá a nemzetközi és európai elfogatóparancsok kibocsátása is megtörtént:

  • Gabriele Marchesit 2023. november 21-én Milánóban elfogták.
  • Simeon Ravi Truxt 2023. december 11-én Berlinben elfogták.
Így támadtak a szélsőbaloldali terroristák Forrás: Origo

Ez volt a céljuk

A PestiSrácok tudósítása emlékeztet: a vád szerint a vádlottak egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet (a Hammerbande) tagjai voltak. A szervezet vezetői Lina Engel és Johann Guntermann. (Engelt a közelmúltban ítélték el németországi embervadászatok miatt 5 évre, élettársa és a banda szellemi atyja, Guntermann szökésben van 2020 óta.) A banda, köztük a vádlottak – demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezték felvenni az ideológiai harcot a militáns nemzetszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival.

Céljuk az volt, hogy a kiválasztott áldozatokat az élet kioltására alkalmas különböző eszközökkel bántalmazzák. Azért, hogy a súlyos, életveszélyes sérülések és a váratlan támadások körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon a sértetteknek, amely elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek. A három, Magyarországon elfogott szélsőbaloldali aktivistával szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványozott az ügyészség. Ugyanakkor Budapesten pusztán a ruházatuk alapján támadtak meg olyan embereket, akiknek semmilyen köze nem volt semmilyen szélsőséges ideológiához.

Így támadtak a szélsőbaloldali terroristák Forrás: Origo

Gyermekek szexuális sanyargatása

Mint korábban beszámoltunk róla, a tavaly februári szélsőbaloldali támadássorozat más bűncselekményeket is a felszínre hozott. A nyomozók a Jámbor András párbeszédes parlamenti képviselőhöz köthető Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható.

 

A lefoglalt adathordozókon hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.

 

A Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán azután tartottak házkutatást, hogy az aktivista nő gyanúba keveredett a Budapesten négy napon át zajló, szélsőbaloldali terroristák által elkövetett brutális embervadászat kapcsán. Az aktivistanő ellen nem volt elegendő bizonyíték, így szabadlábra helyezték, majd megszüntették a nyomozást ellene. A Jámbor András párbeszédes parlamenti képviselőhöz köthető Szikra Mozgalom a Facebook-bejegyzésében akkor azt állította, hogy az azóta öngyilkosságot elkövető pedofil férfi biztosított alibit aktivistájuknak.

Jámbor András baloldali képviselő is belekeveredett a szélsőbaloldali terrortámadásba Fotó: Koncz Márton - Origo

Mint írták: „Élettársának állítása alapján a háromból két esetben tanú is van rá, hogy még csak Budapesten sem tartózkodott ekkor." Jámbor András a nőt még a parlamentbe is bevitte, és arra szólította fel a fideszes országgyűlési képviselőket, hogy kérjenek tőle bocsánatot, amiért ártatlanul vádolták meg. Ugyan a nyomozás valóban azt állapította meg, hogy nem volt köze az Antifa-támadásokhoz, azonban az alibit az élettársa nyújtotta neki, akinek a laptopján a házkutatások során pedofil tartalmakat találták. A férfi, miután ez kiderült, öngyilkos lett.

Független a magyar igazságszolgáltatás

Az egész üggyel kapcsolatban érdemes megjegyezni,

súlyos bűnügyről van szó, ami a nyomozók jó munkájának köszönhetően már bírósági szakaszban van. Magyarországon az igazságszolgáltatás független, a döntés a bíróság kezében van.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!