Az egyik legismertebb magyar sztár kiáll Varga Judit mellett

Vágólapra másolva!
A híres divatmodell is élt már hasonló bántalmazó kapcsolatban, ezért támogatja Varga Juditot.
Vágólapra másolva!

Vasvári Vivien legújabb Instagram-bejegyzésében teljes mellszélességgel kiáll Varga Judit mellett - írja a Mandiner. A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter Frizbi című műsorában többek között arról beszélt: egykori férje folyamatosan zsarolta őt, volt, hogy bezárta egy szobába, ahonnan a kiskorú fia szabadította ki. 

Varga Judit egy olyan esetről is beszámolt, amikor Magyar Péter késsel a kezében járkált a házukban.

Vasvári Vivien bejegyzésében kiemelte, nem ért a politikához és nem is kíván azzal foglalkozni, de mivel személyesen is érintett volt hasonló bántalmazó kapcsolatokban, tudja, mennyire nehéz, és milyen bátor dolog ebből kiszállni és erről nyíltan beszélni.

Megrendülve, felháborodva, de közben csodálattal néztem végig a ma este közzétett interjút. Hiszem, hogy mi nők bármire képesek vagyunk! Ne hagyjuk, hogy az ilyen nárcisztikus szörnyetegek elérjék, hogy kevésnek érezzük magunkat!

olvasható a posztban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!