Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarpéter, Magyar Péter
Magyar Péter kétes hátterű üzletemberrel lépett szövetségre
Fotó: Havran Zoltán
Vágólapra másolva!
Azt követően, hogy a Magyar Nemzet lerántotta a leplet Magyar Péter és a Bajnai Gordon-féle datadatos csapat közötti kapcsolatról, az érintettek azonnal akcióba léptek. Előbb tagadták, hogy Bajnaiék segítenék Magyart, majd gyorsan eltávolították Magyar szervezetének honlapjáról a lebukásukhoz vezető, árulkodó információkat. Közben a Szuverenitásvédelmi Hivatal bejelentette: kivizsgálja a külföldi finanszírozásra utaló információkat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet csütörtökön közölte, hogy bár csak két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám máris megjelent mögötte a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat. A cikkben felidézték, hogy február 29-én regisztrálták a Talpramagyarok.hu oldalt, amely Magyar Péter közösségét és egyesületét hivatott bemutatni. 

Dokumentumokat ismertetve beszámoltak róla, hogy a honlap adatkezelési tájékoztatójában megtalálható az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org nevű szervezet. Előbbi egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, ügyvezetője Bajnai kormányának volt titokminisztere, a Datadat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám. 

A cégadatokból az is kiderült, hogy az Estratos lényegében nem más, mint a Datadat cégcsoport korábbi osztrák leányvállalata, a Datadat GmbH, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek. 

A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is az egykori baloldali titkosszolgálati miniszter, és az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd Datadat GmbH címével. A Lunda anyacége pedig a már említett Estratos Digital.

A cikk megjelenése után vidékjárásának aktuális állomásán megkérdezték Magyar Pétert, aki arrogáns, uszító stílusban tagadta, hogy kapcsolatban állna Bajnai Gordonékkal, a datadatos személyi körrel. 

Eközben a cég nevében Szigetvári Viktor azt közölte: sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti viszonyban sem Magyar Péterrel, sem más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Megpróbálták eltüntetni a nyomokat

Bár minden érintett mindent tagadni próbált, Magyar Péter egyesületének honlapján ma árulkodó változás következett be. Módosult ugyanis a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatója, kikerült belőle mind a két, Bajnaiékhoz köthető vállalkozás neve. 

Vagyis a cikk megjelenése után gyorsan eltüntették a dokumentumból mind az Estratos Digital GmbH, mind a Lundadonate.org nevét. A lementett dokumentumokból mindez pontosan látható.

Az adatkezelési tájékoztató délelőtti állapota:

Fotó: Magyar Nemzet

Az adatkezelési tájékoztató a nyomeltakarítás után:

Fotó: Magyar Nemzet

Megszólalt az ügyben a Szuverenitásvédelmi Hivatal is. A szervezet arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy vizsgálatot indítanak a sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján.

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Datadat egyébként a baloldali kampányok visszatérő szereplője, lényegében a cég bonyolította le a baloldal kampányát a 2022-es országgyűlési választások idején. A cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!