Magyar Péter előbb hisztirohamot kapott, aztán eltévedt a belvárosban, végül jött a kínos "szónoklat"

Vágólapra másolva!
Kínos unalomba fulladt Magyar Péter szombati, több száz milliós hangosítással megrendezett, méregdrága tüncikézése. Miután kihisztizte magát, mert nem olyan zene szólt, ami neki tetszik, eltévedt a belvárosban, hülyézett egyet, végül csak megérkezett a térre. A megszokott baloldali paneleken kívül semmit sem mondott, de azt legalább nagyon hosszan és bakikal tele.
Vágólapra másolva!

Az agresszív Magyar Péter demonstrációja az előre bejelentettek szerint a Deák Ferenc térről indult, ahol pár százan gyülekeztek. A Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca érintésével vonultak át a résztvevők a Kossuth térre Magyar Péter vezetésével. A menet során Magyar Péter eltévedt, majd lehülyézte azt, aki miatt rossz irányba mentek. (Előbb pedig hisztizett, mert az egyik zeneszám nem nyerte el a tetszését.)

A demonstráción a megszokott bukott baloldali politikusok tüntek fel: Juhász Péter, Tordai Bence, Jámbor András és a Katona József Színháztól elzavart, végzettségét tekintve színész, jelenleg már csak ripacs (Nagy Ervin).  De ott parádézott Nagy Attila Tibor baloldali elemző is.

Az egyik ház falán pedig megjelent Márki-Zay Péter szervezete, a Mindenki Magyarországa Néppárt molinója.

A demonstráción a ripacs Nagy Ervin kamuleveleket olvasott fel, majd pedig elsírta magát. 

Magyar Péter roppant hosszú és unalmas beszédet tartott.  Felidézte azokat a vádjait, amelyeket ügyészségi meghallgatása alkalmával már megfogalmazott, és arról is beszélt, hogy lehet-e számítani tőle „atombombákra”. Kiderült, nem. Mindezek mellett az elmúlt 14 évben unásig ismételt balos kliséket is elsorolta. Kijelentette, hogy

ne tőle várják a változást,

ő csak elindítani akar egy új korszakot, ő csak egy „szikra”, amely beindítja a motort.

Érdekes még, hogy a Soros György által pénzelt dollárbaloldal 2022-es tüntetésein használt technika bukkant fel Magyar Péter rendezvényén. Mindez akár 200 millióba is kerülhetett.