Magyar Péter esküdözött, hogy soha nem megy be a Klubrádióba, majd mégis bement

magyarpéter, Magyar Péter
Magyar Péter kétes hátterű üzletemberrel lépett szövetségre
Fotó: Havran Zoltán
Vágólapra másolva!
A sértett, agresszív exférj újabb hazugsága.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról a lemondásuk utáni vasárnap a Klubrádió honlapján. Talán még ők is érezték, hogy ezzel túl messzire mentek, ugyanis hétfő délutánra már „Bútorok cseréje?”-re változtatták az eredeti címet, sőt még az url-t is átírták. A gyalázkodásból óriási botrány lett, ekkor Magyar Péter kijelentette, hogy, és innen idézzük, "Nyilván soha életemben be nem teszem a lábam a klub rádióba.", hívja fel erre figyelmet Apáti Bence.

"Csávókám nem olyan régen még esküdözött, hogy soha életében be nem fogja tenni a lábát a Klub rádióba. De betette. 

Naná, hiszen azt hallgatják a balosok. Nekik udvarol a Peti.

Jó, hát kamuzott, de ez esetében nem bír különösebb hírértékkel. Az érdekesebb, hogy mindenféle gátlás nélkül bemegy a kriptokomcsikhoz. Ez volt a feladat. Küldték. Onnan jönnek a szavazatok." - írja Apáti. 

Bohár Dániel is írt Magyar gátlástalanságáról és hazugságáról: "A Klub Rádióban minősíthetetlen stílusban beszéltek Varga Juditról. Ezután Magyar Péter leszögezte, hogy soha nem teszi be a lábát oda! Ma pedig már Bolgár Györggyel beszélgetett a Klub Rádióban. Az egy dolog, hogy Petya 

mindig hazudik, de sokkal fontosabb, hogy miért ment oda. Pszicho Petinek nincs saját akarata, oda megy, ahova küldik. Nem azért fizetik a globalisták, hogy önálló gondolatai legyenek. Mondjuk azok amúgy sincsenek.

- írta Bohár a Facebook-oldalán.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!