Klubrádió-botrány: egyre szánalmasabban magyarázkodik D. Tóth Kriszta, miután lelepleztük

Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő botrány robbant ki a Soros György pénzén működő Klubrádiónál, ahol a tulajdonos Arató András tett közzé egy nőgyűlölő és közönséges sértésekkel tarkított cikket, amelyben prostituáltaknak nevezte a hétvégén lemondott Novák Katalint és Varga Juditot. Aztán egészen sunyi módon megpróbálták eltüntetni a cikket. A dollárbaloldal mélyen hallgat az esetről, a dollármédia pedig gyalázatos módon próbálja védeni a Klubrádiót, köztük is a legszánalmasabban D. Tóth Kriszta bukott tévés, aki először egy hazugsággal próbálkozott, majd amikor lelepleztük, jött a szánalmas magyarázkodás.
Vágólapra másolva!

A Soros-pénzekből működő Klubrádió vezetője, Arató András aljas módon prostituáltnak nevezte a múlt szombaton lemondott Novák Katalint és Varga Juditot, majd alattomos módon átírták a gyalázó cikk címét. 

Évtizedek óta nem volt ilyen mértékű gyalázkodás, ami nők ellen irányult volna, így természetesen óriási felháborodást váltott ki, de Arató András elnök-vezérigazgatóban fel sem merült a gondolat, hogy lemondjon a rádió vezetői székéről, a baloldal pedig továbbra is mélyen hallgat. 

 

Az Origo hétfő óta folyamatosan próbálja elérni a baloldal női politikusait, civil jogvédő szervezeteket, ismertebb színészeket, de ez idáig sehonnan nem kaptunk válaszokat, pedig csak arra lettünk volna kíváncsiak, hogyan értékelik Arató András viselkedését. 
 

Hatalmasat hazudott D. Tóth

 

A feminista körökben ismert WMN blog alapítóját is megkerestük az ügyben kedden, ahogyan több baloldali politikusnőt is, mert úgy gondoljuk, hogy 

minden jóérzésű embert, nőt és férfit sért az, ha egy társadalom női tagjairól úgy beszélnek nagy nyilvánosság előtt, mint ahogyan azt Arató András tette.

 

D. Tóth Krisztának, a WMN alapítójának az alábbi kérdéseket küldtük el:

  • Ön szerint elfogadható-e, hogy Arató András és a Klubrádió nem vállalja a felelősséget?
  • Le kellene-e mondania Arató Andrásnak? 
  • Mit gondol, van-e helye a közéletben olyan férfinak, aki így vélekedik nőkről, családanyákról?
  • Ön, mint egy női témákkal foglalkozó portál alapítója, hogyan értékeli az újságíró szavait?

 

D. Tóth Kriszta azonban válasz helyett hazugsággal vádolta meg portálukat. Azt állította, semmilyen kérdést sem kapott. 

 

Ezzel szemben az Origo újságírója küldött kérdéseket a baloldali propagandistának, és ennek fényében jelent meg a cikkünk is. Alább tekinthetik meg az erről szóló levelet: 

Fotó: Origo.hu


 

Miután lelepleztük D. Tóth Kriszta hazugságát, kénytelen volt visszavonulót fújni:

legújabb verziójában azzal állt elő, hogy egy munkatársa véletlenül törölte az e-mailt, amit küldtünk. Ezután sem volt azonban hajlandó következményeket követelni, azt írta, hogy a Klubrádió dolga, hogy most mit tesz. 

Elmaradt felelősségvállalás
 

A Magyar Nemzet korábban megkereste az üggyel kapcsolatban az érintetteket. Arra voltak kíváncsiak, hogy a szerző, valamint a főszerkesztő Hardy Mihály vállalják-e a felelősséget, és lemondanak-e a portálnál betöltött vezető tisztségeikről. Azt a kérdést is feltették, hogy milyen formában kívánják megkövetni a sértetteket, akik egyike a jelenleg is hivatalban lévő köztársasági elnök. Természetesen válasz nem érkezett.

Arató András, Klubrádió
Arató András
Fotó: Facebook

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált a dollárbaloldal újabb botrányára. Ahogy fogalmazott, 

a máskor oly érzékeny baloldali politikusnők hallgatnak azóta is, akárcsak a külföldi pénzért versengő és Gyurcsányék kívánságait leső dollármédia. Az általános felháborodások után Arató azt hazudta (ahogy a Klubrádióban tanulta), nem is így tette közzé a cikket, majd amikor ez nevetségessé vált már a sajátjai előtt is, törölték azt.

Kitért arra is, hogy a baloldali propagandaoldal, a Telex miként számolt be napokkal később az ügyről. Azonnal mentegetni próbálták a Klubrádiót arról írva, hogy a cikket valójában csak azért szedték le, mert erre a jobboldali média „ráugrott”. 

Valójában viszont minden jóérzésű embert mélyen megbotránkoztatott az eset.

A dollárbaloldal próbálja elbagatellizálni az ügyet, ahogy korábban már annyi esetben is tették, míg a baloldali politikusok hallgatnak, tudomást sem vesznek róla. A dollárbaloldalnál egyébként is megszokott jelenség, hogy csak olyan ügyeken képesek napokig csámcsogni, amitől politikai hasznot várnak. Megkerestük az ügyben a baloldal elkötelezett szószólóját, a volt SZDSZ-es politikust, Vásárhelyi Máriát, mégis mit szól ehhez a példátlan gyalázkodáshoz. 

Ő volt az egyébként, aki nevetségesnek nevezte a nemzeti konzultációt, vagyis Európa legdemokratikusabb kezdeményezését.

Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária sem kívánt megszólalni a botránnyal kapcsolatban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az alábbi kérdésekre szerettünk volna választ kapni tőle:

  • Hogyan értékeli azt, hogy Arató András: Kurvák cseréje címmel írt publicisztikát Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján? 
  • Elfogadható-e, hogy Arató András és a Klubrádió nem vállalja a felelősséget?
  • Le kellene-e mondania Arató Andrásnak?
  • Mit gondol, van-e helye a közéletben olyan férfinak, aki így vélekedik nőkről, családanyákról?

Vásárhelyi azonban egyelőre úgy érezte, hogy nőként és a cikk írójával egy politikai nézetet képviselő személyként nem kell reagálnia az Origo megkeresésére, persze ha idő közben ez mégis megváltozna, akkor erről beszámolunk az olvasóknak.

A Klubrádió ellen vizsgálat is indulhat, miután Tényi István becsületsértés vétség gyanúja miatt bejelentést tesz a legfőbb ügyészségnél ismeretlen elkövető ellen.

Meglehetősen érdekesen reagáltak a magukat jogvédőként hirdető Soros-szervezetek, a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország. Valójában előbbi nem reagált, utóbbi pedig ugyan azt írta, hogy megengedhetetlennek tartják, amit a Klubrádió csinált, azonban ezt követően az Origót kezdték el hazugságokkal gyalázni, vagyis így a válaszuk is nehezen értelmezhető.

Cseh Katalin, nők elleni erőszak, bántalmazás
Cseh Katalin több alkalommal kiállt már a nők elleni szóbeli bántalmazás ügyében. Most mégis mélyen hallgat
Fotó:  Facebook

A nők jogainak -állítólagos - élharcosát, Cseh "Katkát" is megkérdeztük az üggyel kapcsolatban, sajnos ő sem reagált a megkeresésünkre annak ellenére sem, hogy Facebook-oldalán folyamatosan azt hirdeti, hogy a nők elleni bántalmazással szemben fel kell lépni. 

Most megtehetné, azonban pusztán politikai megfontolás miatt, ezt nem teszi.

A mostani ügyből is tisztán látszik, hogy míg a jobboldalon mindennek van következménye, a szereplők felelősséget vállalnak tetteikért, addig a baloldal hallgat, a felelősök a pozíciójukban maradnak és mossák kezeiket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!