Németországba vitt magyar lányokat egy banda, hogy ott prostituáltként dolgozzanak

Vágólapra másolva!
Egy bűnbanda külföldre vitt ki több nőt, hogy ott prostituáltként dolgozzanak. A férfiak a nőktől a szexért kapott pénzt elvették, miközben rendszeresen ellenőrzésük alatt tartották a lányokat.
Vágólapra másolva!

Három férfi 2022 januárja után több magyar nőt Berlinbe vitt, hogy ott prostituáltként dolgozzanak. A nők munkáját a banda egyik női tagja ellenőrizte és irányította, aki társaival együtt a lányok utazását és szállását szervezte meg.

A banda tagjai azt is megszabták, hogy a nők, hol, mikor, és hogyan dolgozzanak,

aztán a pénz jelentős részét, amit a lányok a kuncsaftjaiktól kaptak, elvették.

 

Családi vállalkozások működtetik a hazai emberkereskedelmet, a bűnbandák Nyugat- és Dél-Európába visznek prostituáltnak szánt nőket egy jelentés szerint
Képünk illusztráció 
Fotó: Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt 

Az ügyészség kezdeményezte a banda tagjainak letartóztatását, mivel a bűncselekmény súlya miatt fennáll a szökés veszélye. Illetve az is előfordulhatott volna, hogy a három férfi a tanúkat befolyásolja, vagy újabb lányokat kezd el futtatni.

A bíróság 1 hónapra elrendelte a banda letartóztatását.

Egy fiatal fiú Miskolcon Kislányokat dolgoztatott prostituáltként. A saját húgát kényszerítette prostitúcióra egy sárkeresztúri férfi. Salgótarjánban fogva tartottak és szexre kényszerítettek egy nőt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!