Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Verőcei horrorbaleset: a rendőrség döbbenetes részleteket árult el

Vágólapra másolva!
A Verőcén történt hajóbaleset után napok óta nagy erőkkel keresnek a kutató-mentőcsapatok öt fiatalt, akiknek szombaton (május 18.) éjjel veszett nyoma. A rendőrség a kereséssel kapcsolatosan további részleteket közölt Facebook oldalán.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, nyolc fiatal egy dunaparti fesztivál után indult hazafelé motorcsónakkal, út közben azonban összeütköztek egy 110 méter hosszú szállodahajóval, a bázeli MS Heidelberggel. 

A szállodahajó azonban nem állt meg, tovább haladt a Dunán, és csak Komáromnál állították meg a rendőrök, míg a motorcsónak az ütközés után azonnal elsüllyedt, a fedélzetén utazó nyolc emberrel együtt. Bár egyikük, egy olasz férfi súlyos sérülésekkel ugyan, de kiúszott a partra, addig a hét másik fiatalnak nyoma veszett. Kettejüket azonban nem sokkal a baleset után megtalálták: 

a 20 éves B. Boglárka és a hajót vezető E. Adrián holttestére a Duna mentén bukkantak rá.

Ötüket B. Daniellát, E. Dianát, V. Lászlót, V. Mártont és V. Olivért sehol nem találták. Így nem csak a rendőrség kutat utánuk, de több kutató-mentő csapat több száz emberrel cirkál a Dunán és a part mentén, a szárazföldön, hogy rájuk találjanak. 

Hajóbaleset, Verőce
Fotó:  MTI/Lakatos Péter / MTI/Lakatos Péter

A rendőrség ez idő alatt eltűntként kereste a fiatalokat, és honlapján keresőposztokat is létrehozott, azonban tegnap délutánra (május 21.) mind az öt poszt eltűnt arról a rendőrségi oldalról, 

emiatt sokan úgy gondolták, hogy már megtalálhatták a hatóságok az öt eltűnt fiatalt. 

Több ezzel kapcsolatos hír is érkezett a médiából, azonban a rendőrség Facebook oldalán egy külön posztban kiemelte, hogy a megtalálással kapcsolatos feltételezés téves, továbbra is nagy erőkkel keresik mind az öt eltűntet.

Az eltűntek fotói a BRFK Facebook honlapján továbbra is kinn van, a fotók ide kattintva érhetőek el!

A rendőrség külön azt is kiemelte, amikor megtalálják a keresett embert, minden esetben először a családtagokat értesítik, nem fordulhat elő, hogy a hozzátartozók egy Facebook oldalról, vagy a médiából értesüljenek a fejleményekről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről