Verőcei hajóbaleset: minden, amit eddig tudni lehet a tragédiáról

Hajóbaleset, Verőce
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Majdnem pontosan öt évvel a Hableány tragédiája után az országot egy újabb dunai hajóbaleset rázta meg. Egy motorcsónakon utazó 8 fiatalból álló csoport nekiütközött egy nagy szállodahajónak. A verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője egy olasz férfi volt, aki a baleset napján ismerkedett meg a csónak többi utasával, akik egy baráti társasághoz tartoztak. Az olasz férfi kiúszott a partra, azonban a csónak többi utasa nem élte túl, az utolsó áldozat holttestét május 27-én találták meg. A tragédia körülményeit még vizsgálják, azonban a szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyeletét a bíróság május 22-én elrendelte, ami alapján négy hónapig nem hagyhatja el Budapestet.
Vágólapra másolva!

Május 18-án a Pest vármegyei katasztrófavédelemhez néhány perccel éjfél előtt érkezett bejelentés arról, hogy egy szállodahajó ütközött egy kishajóval a Dunán Verőcénél. A kisebb hajón nyolcan utaztak, 7 barát és egy olasz férfi, akit a többi utas egy fesztiválon ismert meg, amiről a tragédia előtt hazaindultak. Azonban útközben egy szállodahajónak csapódott a csónakjuk. A verőcei hajóbaleset túlélője csak az olasz férfi volt, aki ki tudott úszni a partra. A rendőrök a 12-es főúton találtak rá, vérző fejjel. Ezután azonnal óriási erőkkel keresés indult a verőcei hajóbaleset eltűnt emberei után.

Hajóbaleset, Verőce, verőcei hajóbaleset
Verőcei hajóbaleset: a szállodahajó orrán lévő nyomok a baleset után
Fotó: MTI/Krizsán Csaba / MTI/Krizsán Csaba

Nem sokkal később megtalálták a 20 éves B. Boglárka és a motorcsónak vezetőjének, E. Adriánnak a holttestét, akiknek a maradványaira a Duna mentén bukkantak rá. Boglárka kezét a tragédia előtt kérték meg. A lány nem sokkal halála előtt még telefonált a barátnőjével. V. Mártonról kiderült, hogy ő Boglárka vőlegénye és a lány osztálytársa. A fiú a tragikus baleset előtt hatalmas elismerést kapott az intézményétől: április utolsó hetében megkapta az iskola legkiválóbb tanulójának járó díjat. Az összes áldozatot megtalálták két héten belül:

Így a verőcei tragédia összes áldozatát megtalálták.

Megrázó fotó készült percekkel a verőcei tragédia előtt az áldozatokról, verőcei hajóbaleset
Verőcei hajóbaleset: Megrázó fotó készült percekkel a verőcei tragédia előtt az áldozatokról
Fotó: Tények

Verőcei hajóbaleset: a szállodahajó kapitánya a baleset után tovább hajózott

A szállodahajó svájci, 110 vendéget képes befogadni, szombat éjjel csak 33 vendég volt a 109 méter hosszú hajón. Május 19-én este, nem sokkal 10 óra után újra útnak indult, de már a kapitány nélkül. Őt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása miatt. Ugyanis, mint kiderült, a kapitány érzékelte, hogy valami a hajónak csapódott, ennek ellenére nem állt meg, még csak nem is lassított, hogy megnézze mi történt, hanem tovább folytatta az útját. A rendőrök szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szorulókat kimentse.

Mi lesz a kapitánnyal?

A bíróság május 22-ei közleményében azt írta, hogy "a kishajó nagy hanggal csapódott a szállodahajónak", ahogy azt is, hogy 

a kapitány egyértelműen hallhatta, hogy a hajójának csapódik valami. 

Ahogy azt is írták, hogy kishajót vezető férfi - melyen hét utast szállított - részeg volt, és a motorcsónakját a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította. Közben a szállodahajó automata vezérlésével haladt. Amikor a kishajó a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, azonban az ütközést nem tudta elkerülni és nagy sebességgel nekihajtott. 

Az ütközés miatt a kisgéphajó olyan mértékben rongálódott, hogy elveszítette felúszóképességét (vagyis irányíthatatlanná vált), és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. 

verőcei hajóbaleset, szállodahajó kapitány, Verőce, hajó, balest, verőceihajóbaleset, Szugló utcai ügyészség,
Verőcei hajóbaleset: a kapitány takargatta magát az ügyészségen
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo

A hajóskapitány cseh állampolgár, de van Magyarországon bejelentett címe. Mindezt figyelembe véve, és azt, hogy akár három évet is kaphat, a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne. Ezért a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét, eszerint nem hagyhatja el Budapestet szeptember 22-ig.

Megszólalt a baleset túlélője

A legújabb információk szerint az olasz férfi a motorcsónak hátsó részében állt a baleset pillanatában, kulcscsont- és arccsont sérülést szenvedett, de ennek ellenére is ki tudott úszni a partra. A kórházból már kiengedték, a rendőrök pedig azóta kihallgatták, ezen azt mondta, hogy

egy darabig élvezték, hogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek, ám hiába kérték a motorcsónak vezetőjét - akinek a húga is meghalt a tragédiában -, hogy lassítson.

A férfinek is halálfélelme volt. 

Az egyik áldozat a Metropol szerint egy bajnok focista. A 39 éves László ugyanis tagja volt annak a Pest vármegyei Tököl VSK csapatának, amely 2007-ben Leskó Zoltán vezetésével megnyerte az NB III Duna-csoportját, majd további két szezonon át focizott a magyar másodosztályban.

Hajóbaleset, Verőce
Szállodahajó 2024. május 19-én a Dunán, amelyet a rendőrök állítottak meg Komáromnál
Fotó: MTI/Krizsán Csaba / MTI/Krizsán Csaba

Hableány hajóbaleset 

Most volt öt éve annak, hogy megtörtént a dunai Hableány-katasztrófa. A bíróság első fokon összesen 1,827 milliárd forint sérelemdíjat ítélt meg a károsultaknak. A tragikus estén a Hableány nekiütközött a Margit híd közelében lévő Viking Sigyn szállodahajónak. 

A Hableány fedélzetén aznap 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Közülük hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, valamint egy dél-koreai utast pedig a mai napig eltűntként tartanak nyilván. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!