Magyar Péter és társai: Így gyalázza a magyarokat a baloldal

Fotó: Facebook/bohardani
Vágólapra másolva!
Alig három hónapja lépett a nyilvánosság elé Magyar Péter, de az elmúlt időszakban már mind gyakrabban mutatkozott meg a Tisza Párt vezetőjének agresszív, nőket gyalázó, gyűlölködő arca. Magyar Péter többször is megalázóan beszélt az őt kérdező, munkájukat végző újságírókkal, máskor templomból kilépő emberekkel üvöltözött és káromkodott. Hergelésére a hívei legutóbb Tatabányán egy kávézóban randalíroztak, kárt téve a berendezésben. De ha ez sem lett volna elég, akkor a legújabb akciója az volt, hogy állatoknak nevezte a Fidesz-szavazókat. Magyar Péter ezzel több millió választópolgárt alázott meg emberi méltóságában. Az alapvető emberi normák semmibe vétele, a személyeskedő és fenyegető hangnem jellemző Magyar Péter kollégáira is. Mutatjuk, hogy a baloldal hogyan alázta meg a magyarokat éveken át!
Vágólapra másolva!

Emberi méltóságában sértett meg több millió embert Magyar Péter egy utcai fórumán, ahol kihaló állatfajtának nevezte a fideszeseket - írta meg a Magyar Nemzet. 

Ez a gyalázkodó, gyűlöletkeltő hangnem jellemző Magyar nyilvános szerepléseire, illetve munkatársainak korábbi megszólalásaira is.

Magyar Péter mostani szánalmas cselekedete kísértetiesen emlékeztet a 2022-es választási kampányra, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje trágyával etetett gombákhoz hasonlította a kormánypárti szavazókat, illetve ostobáknak, agymosottaknak nevezte a vidékieket. Szintet lépett Magyar Péter a gyűlöletkeltésben, a tiszaföldvári fórumán ugyanis úgy fogalmazott:

Mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta.

A Tisza Párt alelnöke korábban is tett botrányos kijelentéseket, fenyegetőzött például azzal, hogy június 8-án a Hősök terén nem lesznek békések, azt a tömeget nem lehet majd megállítani. Az alapvető emberi normák semmibe vétele, a személyeskedő és fenyegető hangnem jellemző Magyar kollégáira is. Az egyik fontos háttérember, aki a párt „operatív tisztjeként” segíti a rendezvények, tüntetések, utcai fórumok szervezését, Radnai Márk, a Jobbik korábbi kommunikációs igazgatójának, az „impexes” Radnai Lászlónak a fia. Radnai Márk filmrendező neve nem ismeretlen a médiafogyasztók számára, ugyanis 2015-ben durván megfenyegette Koltai Tamás színikritikust, aki állítólag többször leszólta már Radnai munkáját. 

magyarpéter
Magyar Péter állatnak tartja a fideszes szavazókat Fotó: Facebook

Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!

A Tisza Párt egyik európai parlamenti képviselőjelöltje 2022-ben agymosott népnek nevezte a magyarokat. Kollár Kinga egy Facebook-bejegyzésében azt írta: 

Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok.

Magyar Péter és munkatársainak kijelentései a baloldal 2022-es miniszterelnök-jelöltjének ámokfutását idézik. Emlékezetes, hogy Márki-Zay Péter többek között 

trágyával etetett, sötétben tartott gombákhoz

hasonlította a kormánypárti szimpatizánsokat, de elhangzott az is, hogy ostobák és aberráltak. A vidéki embereket is mélyen sértő kijelentéseket tett a hódmezővásárhelyi polgármester, például azt állította, hogy

ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

Hívő embereket mocskolt Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

Magyar Péter durva kijelentéseinek voltak előzményei is. A csalódott exférj legutóbb durván kikelve magából ordibált egy templomi menetnek, meghökkentő keresztényellenes kirohanást intézett.

Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá! Remélem újraszentelik majd ezt a templomot, szégyelljék magukat, ki való a guillotine alá polgármester úr? Most legyen bátor! Szégyelljék magukat mind, hogy ilyen embert követnek és templomba mennek

– ezt üvöltözte Putnok Fideszes polgármesterének, Tamás Barnabásnak Magyar Péter, aki egy templomi menet tagjaként elment Magyar összejövetele mellett. 

Fenyegetőzött, az előtte elhaladó templomi menetet végig trágár szavakkal becsmérelte.

 

Hatalmas felháborodást okozott Bangóné patkányozása

Magyar Péternek elődei is voltak, ugyanis nem csak ő gyalázza meg a magyarokat, hívőket, hanem más baloldali politikusok is. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a politika süllyesztőjében eltűnt Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, 2019-ben az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az ATV reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt erre, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert, Fidesz-szavazót patkányozott le. Az esettel kapcsolatban az MSZP kínos magyarázkodásba kezdett. Az eredmény a megszokott volt: mismásolás, félremagyarázás, a politikai következmény persze megint elmarad. Bangóné azóta távozott a politikai életből. Bangóné patkányozását ITT nézheti meg!

karácsonygergely, gyurcsányferenc
Karácsony Gyurcsány embere
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A baloldal tényleg ennyire gyűlöli a magyarokat?

Azzal, hogy a Karácsony Gergely által kinevezett és posztján hagyott utasokat gyalázó BKK-vezér folytathatja a munkát, jól mutatja, hogy mit is gondol valójában a választókról a baloldal. Idén tavasszal robbant a botrány: Walter Katalin miszerint az utasokat a járatritkítás folyamatába bevonni olyan lett volna, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele. Ez csupán egy csepp a tengerben a baloldal elmúlt évtizedekbeli gyalázkodásai közül. Bár Márki-Zay Péter botrányos kijelentéseit eddig senkinek sem sikerült túlteljesítenie, de Gyurcsány Ferenc, Bangóné Borbély Ildikó, Vona Gábor, Lengyel László és Mesterházy Attila sincsen messze lemaradva tőle. Ami közös ezekben a botrányos kijelentésekben, hogy egyiktől sem határolódott el Karácsony Gergely vagy a baloldal bármely tagja.

Márki-Zay Péter, a gyalázkodás koronázatlan királya

A jobboldali szavazók gyalázásában az első hely mindenképpen Márki-Zay Péter bukott baloldali kormányfő-jelöltnek jár. Még 2021 novemberében nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen arról beszélt, hogy azok a választók, akik támogatják a rezsicsökkentést és ellenzik a migrációt, olyanok, mint a sötétben tartott, trágyával etetett gombák. Egyébként nem először gyalázta a baloldali politikus a rezsicsökkentés támogatóit.

Na, a rezsicsökkentés az egyik ilyen népbutítás

- mondta Márki-Zay Péter egy fórumon Gárdonyban. A baloldali politikus szerint mint a rezsicsökkentés, hogy mindent lehet jól csinálni, okosan csinálni, meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni. 2020 augusztusában Hódmezővásárhely baloldali polgármestere a Facebookon megosztott heti videójában arról beszélt, hogy a Fideszre a szegény és műveletlen magyarok szavaznak. A politikus videójában hozzátette, hogy a tehetős és a képzett emberek viszont elutasítják a mostani kormányt, ami nyilvánvaló hazugság, hiszen a szociológiai és a közvélemény-kutatások teljesen megcáfolják a több millió magyar embert szegénynek és műveletlennek nevező baloldali politikust.

2021 januárjában, mint ahogy megírtuk, a Csendes Vásárhelyért nevű Facebook-oldal vette észre, hogy amikor közel kétórás online előadása során az idősebb korosztály halálozási arányát érintette, olyan megdöbbentő kifejezéseket használt, mint hogy „hullanak az idősek, pusztulnak".

GYAKORLATILAG ÚGY BESZÉLT AZ IDŐSEKRŐL, MINT AZ ÁLLATOKRÓL, UGYANIS AZ ÁLLATVILÁGBAN JELLEMZŐ AZ ÉLŐLÉNYEK PUSZTULÁSA, MÍG AZ EMBEREK MEGHALNI SZOKTAK.

A koronavírus-járvány során folytatott halálkampányát üdvös dolognak tartotta Márki-Zay, majd kijelentette:

a Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre

- mondta Márki-Zay Péter. Majd egy másik megnyilvánulásában ismét botrányosan folytatta a járvány kezdete óta tartó baloldali álhír- és halálkampányt:

egyre csökkennek. Rájuk az idősebb generáció szavaz, amelyet megtizedelt az a Covid.

Az LMBTQ-propaganda miatt aggódó szülőket is gyalázta Gyurcsány jelöltje

Márki-Zay 2021 december elsején, amikor az M1 stábjának nyilatkozott, azt mondta, hogy

EGYBŐL ELTÖRÖLNÉ A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNYT, MAJD NYÍLTAN ELMEHÁBORODOTTNAK NEVEZTE AZOKAT A SZÜLŐKET, AKIK JOGGAL AGGÓDNAK A NYUGATON MÁR KORLÁTOZÁS NÉLKÜL A GYEREKEKRE ZÚDULÓ LMBTQ-PROPAGANDA MIATT.

"Ki az az elmeháborodott, aki azt gondolja, hogy szülői engedély nélkül akar bárki Magyarországon vagy bárhol a világon óvodás gyerekeknek nemet változtatni?" - mondta azokról, akik joggal aggódnak a gyerekeikért, miközben közismert, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már óvodás korban elkezdik a kisgyerekek érzékenyítését az LMBTQ-propagandával. Nem sokkal ezután december 6-án a baloldali politikus

A VIDÉKI POLGÁROKAT EGYSZERŰ, FALUSI TUDATLAN EMBEREKNEK NEVEZTE.

A Facebook-oldalán közzétett videónyilatkozatában a következőket mondta a hódmezővásárhelyi miniszterelnök-jelölt: „azokat a döntéseket valakinek meg kell hozni, hogy például migránsszámlálós kampány kell, hiszen hogyha a pesti, belpesti liberálisok érzékenységét venném figyelembe, akkor ezt a választást már most elbuknánk, ugyanúgy, ahogy '18-ban is elbukták azok, akik nem tartották fontosnak, hogy felvilágosítják a falusi, egyszerű, tudatlan embereket is arról, hogy ki hozza be a migránsokat".

MÁRKI-ZAY KIJELENTÉSEIBŐL EGYÉRTELMŰVÉ VÁLHAT BÁRKI SZÁMÁRA, HOGY A VIDÉKIEKRŐL EGYFAJTA UNDORRAL, MEGVETÉSSEL BESZÉL.

Fontos megjegyezni, hogy Karácsony Gergely egyetlen fenti kijelentéstől sem határolódott el, sőt ő maga lépett vissza Márki-Zay Péter javára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!