Mi is beszámoltunk a tragikus dunai hajókatasztrófáról, amelyben egy motorcsónak és egy szállodahajó ütközött. A fiatalok kishajója az MS Heidelberg nevű szállodahajóval ütközött, a nyolc utas közül ketten eltűntek - számolt be a Tények.
A fotó nem sokkal azelőtt készült, hogy a fiatalok elindultak volna a végzetes hajóútra.
Kettejüket megtalálták a hajó roncsával együtt, egy 19 éves férfi holttestét pedig szerda délután Vác és Sződliget között találták meg. Négy embert még keresnek.
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, két hajó ütközött össze szombaton éjjel Verőcénél. A bázeli illetőségű Ms. Heidelberg ezután továbbment, annak kapitánya feltehetőleg észre sem vette a balesetet.
A hajót végül Komáromnál állították meg, ahol a rendőrség és a szakértők alaposan megvizsgálták.
A rendőrség korábban a hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.
A legutolsó sajtóértesülések szerint a szállodahajó kapitányát a rendőrség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása miatt.