Kérdéses, hogy folytatja-e Karácsony Gergely a pénzszórást a baloldali tanácsadókra

Választások2024, Karácsony Gergely, KarácsonyGergely, önkormányzati választás, európai parlamenti, választás, szavazás, Budapest, 2024.06.09., Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje, PárbeszédZöldekDKMSZPfőpolgármesterjelöltje
Fotó: fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
A főváros tanácsadó serege járhat a legjobban azzal, hogy Karácsony Gergely hajszálnyi különbséggel ugyan, de megnyerte a főpolgármester-választást. Persze csak akkor, ha Karácsony ezután is lényegében baloldali kifizetőhelyként működteti a Városházát. A főpolgármester eddig nem sokat árult el a terveiről, vagyis nem tudni, hogy ezentúl is közel félszáz tanácsadót foglalkoztat-e. Annyi azonban biztos, hogy az októberben záruló jelenlegi ciklusban több mint kétmilliárd forintot költhet el Budapest az úgynevezett szakértők fizetéseire.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely első főpolgármesteri ciklusa 2019 és 2024 között összességében két dologról szólt: a városvezető panaszkodásáról és felelősséghárításáról, valamint Budapest egyhelyben topogásáról, illetve leépüléséről. Ha nem lettek volna az előző főpolgármester, Tarlós István és a kormány által előkészített fejlesztések, akkor öt év alatt lényegében néhány méhlegelő, pár gyalogátkelőhely és sárga festékkel felpingált bicikliutak jelölték volna Karácsony és csapata tevékenységét - összegzett a Magyar Nemzet

Karácsony Gergely a főpolgármesteri vitán sem cáfolt érdemben: Budapest 1100 kilométernyi úthálózatából a főváros által fenntartott főutaknak egy év alatt – 2023-ban – mindössze 0,6 százalékát újították fel.

A tanácsadók alkalmazására ellenben volt pénz, ráadásul számos esetben nem szakemberek kaptak feladatokat: a baloldal a jelek szerint leginkább kifizetőhelyként használja a fővárosi önkormányzatot.

Több mint kétmilliárd tanácsadókra

Karácsony első főpolgármesteri ciklusa alatt mind a baloldali, mind a jobboldali sajtó rendszeresen írt a tanácsadókról és fizetéseikről. A HVG 2023-ban kérte ki az adatokat a korábbi évekre, de az Origó és a Magyar Nemzet is rendszeresen igényelte ezeket.

Az elmúlt években megjelent hírekből az derül ki, hogy évente átlagosan 400 millió forint körüli összeget emésztettek fel a tanácsadói bérek, amelyek folyamatosan emelkedtek. A tanácsadók és főtanácsadók száma változott az évek során: 2020-ban még 37-en voltak, 2021-ben viszont már 50-en, 2022-ben 46-an, 2023-ban pedig 42-en.

Havi bruttó bérük igen nagy szórást mutat: 150 ezer forinttól 1,35 millió forintig terjedt korábban, 2024-ben egyesek már ennél is többet kereshetnek. A tanácsadók bruttó átlagbére havi 670–800 ezer forintot tett ki a ciklus nagy részében, fizetésük 2020 után havonta 34–35 millió adófizetői forintba került.

Karácsonyék tanácsadói

A tanácsadók és főtanácsadók közül nem mindegyik közvetlenül Karácsony Gergely munkáját segíti: helyetteseinek és a fővárosi frakcióknak is vannak konzulensei.

A főpolgármester tanácsadói gárdájának száma kisebb ingadozásokat mutat a ciklus során, Karácsony évente 17–20 emberrel dolgozott együtt, akikre havonta 12–16 millió forintot költöttek.

Helyettesei közül Tüttő Kata (MSZP) a ciklus nagy részében egy főt alkalmazott, Dorosz Dávid azonban már három–hét főt, Gy. Németh Erzsébet négy, Bősz Anett öt, Kerpel-Fronius Gábor pedig három–öt főt foglalkoztatott. Ugyanez a szám Kiss Ambrus esetében három–hat fő volt. A Fővárosi Közgyűlés frakciói mellett összesen öt-hat tanácsadó dolgozott.

Kik adnak tanácsot Karácsonyéknak?

Mint azt láthattuk, az ismert tanácsadók többsége a baloldali holdudvarhoz tartozik, egyesek pedig a Soros-hálózat tagjai.

Ez utóbbiak közé tartozik Misetics Bálint, a Város Mindenkié aktivistája, aki szinte a Városháza átvételétől Karácsony szociális és lakásügyi főtanácsadója. Misetics volt a Soros György alapítványaihoz köthető, kormányellenes tüntetéseket szervező Hallgatói Hálózat egyik vezetője is. 

Ámon Ada klímapolitikai főtanácsadóként tevékenykedett, majd megkapta a Budapesti Klíma Ügynökség vezetői székét. Ámon a közelmúltban egy podcastban tett kijelentésével vált hírhedtté, amely alapján sokan arra következtettek: a városvezetés kitiltaná a budapesti utakról a tíz évnél idősebb autókat. A korábban Ámon Ada által vezetett Energiaklub 2015-ben és 2016-ban összesen 145 ezer dollár, mintegy 37,5 millió forint támogatásban részesült Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatától.

Le Marietta a Soros-egyetemen tanult, a Járókelő blog alapítója, és egy ideig Karácsony részvételiségért felelős főtanácsadója volt. A 2024-es kampányban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listáját vezette, ám végül nem sikerült bejutnia az Európai Parlamentbe.

Természetesen a névsorból nem maradhat ki Korányi Dávid, aki a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója volt. Korányi Bajnai Gordon egykori kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, majd államtitkáraként dolgozott, később a 2022-es országgyűlési választásokon fontos szerep hárult rá a baloldal kampányának finanszírozásában. Az általa az USA-ban alapított Action for Democracy nevű szervezet hárommilliárd forintnyi dollárt utalt át a baloldalnak, ennek jelentős része korábbi főnökének cégénél, a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdatnál kötött ki. Korányi igyekezett azt hazudni, hogy a pénz mikroadományokból származott, ám azóta kiderült, hogy jórészt Soros György pénze érkezett a baloldalhoz.

Érdekes nevek

Karácsony Gergely egyik legfontosabb embere Tordai Csaba jogi főtanácsadó, aki lényegében minden fontosabb jogszabálytervezetet, dokumentumot átnéz, mielőtt az a közgyűlés elé kerülne, vagy a főpolgármester szignózná. Tordai szintén komoly finanszírozási botrányba keveredett, ugyanis segítségével Karácsony 2021-es előválasztása során több mint 500 millió forintnyi adomány érkezett be a miniszterelnök-jelöltségért ringbe szálló főpolgármester kampánycsapatához. 

Az adománygyűjtő ládákhoz tartozó jegyzőkönyveket azonban a gyanú szerint meghamisíthatták, így a hatóságok azóta is nyomoznak az ügyben, Tordai ügyvédi irodájában házkutatás is történt. Mindeközben az is kiderült, hogy Tordainak szerepe volt Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányában is. 

Gál J. Zoltán stratégiai főtanácsadóként segíti Karácsony munkáját. A kommunikációs szakember korábban a Gyurcsány-kormány szóvivőjeként dolgozott, manapság Karácsony Facebook-oldalát kezeli és kommunikációs ügyekért felel. 

A televíziós műsorvezetői pályáról Gyurcsány Ferenc pártjába átlépő Kálmán Olga is a Városházán kezdhette politikai karrierjét. Kálmán már műsorvezetőként is látványosan elfogult volt: a kormánypárti politikusokat igyekezett kellemetlen helyzetbe hozni, miközben Gyurcsány Ferenccel baráti hangulatú beszélgetéseket folytatott. Kálmán Olga 2019 decemberében került Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes mellé tanácsadónak. Hogy Kálmánnak mi köze a kultúrához, az a mai napig nem derült ki, ám egyből bruttó egymilliós fizetéssel kezdhette karrierjét. A politikus azóta országgyűlési képviselő lett a Demokratikus Koalíció színeiben.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!